top of page

Margaret Mahler és a pszichológiai születés elmélete

Szerző képe: Kristof Szekeres
Kristof Szekeres
22false10 GMT+0000 (Coordinated Universal Time)
24 perc olvasás

II. rész – A normál szimbiotikus fázis: az első tárgykapcsolat és a pszichés elkülönülés előzményei

Margaret Mahler fejlődéselméletének egyik legjelentősebb, ugyanakkor legtöbbet vitatott állítása szerint az ember pszichológiai megszületését megelőzi egy olyan fejlődési időszak, amelyben a csecsemő saját magát és elsődleges gondozóját még nem tapasztalja világosan elkülönülő pszichés egységekként. Mahler ezt az állapotot normál szimbiózisnak nevezte, és úgy vélte, hogy a korai anya–gyermek kapcsolatnak ez a sajátos szerveződése teremti meg a későbbi szeparáció–individuáció alapját.

A szimbiózis fogalma azonban könnyen félreérthető, különösen akkor, ha a mindennapi szóhasználatból indulunk ki, amelyben a kifejezés rendszerint rendkívül szoros, kölcsönös függőségre vagy érzelmi összeolvadásra utal. Mahler számára a szimbiózis ennél jóval specifikusabb pszichoanalitikus konstrukciót jelentett. Nem pusztán az anya és a csecsemő tényleges közelségét, a gyermek biológiai kiszolgáltatottságát vagy a gondozó iránti erőteljes szükségleteit kívánta leírni, hanem egy feltételezett belső állapotot, amelyben az én és a tárgy reprezentációi még nem differenciálódtak megfelelően.

A normál szimbiotikus fázis így a pszichológiai születés elméletének egyik meghatározó kiindulópontjává vált. Ha ugyanis a gyermek kezdetben olyan pszichés szerveződésben működik, amelyben az anya és önmaga még nem jelenik meg világosan elkülönülő egységként, akkor a későbbi fejlődés központi kérdésévé válik, hogyan alakul ki ebből az állapotból az elkülönült énélmény, a saját test határainak tapasztalata és a külvilágban létező másik személy differenciált reprezentációja.

Mahler, Fred Pine és Anni Bergman 1975-ben megjelent The Psychological Birth of the Human Infant: Symbiosis and Individuation című munkájában a normál szimbiózist a szeparáció–individuáció folyamatának közvetlen előzményeként tárgyalják. A kötet ugyanakkor már önmagában is fontos módszertani különbséget tesz a korai szimbiotikus fázis elméleti rekonstrukciója és a későbbi fejlődési alfázisok viselkedéses megfigyelése között.

A szerzők elismerik, hogy kutatásaik elsősorban a negyedik-ötödik hónaptól kezdődő fejlődésre összpontosítottak, míg a normál autisztikus és szimbiotikus fázisra vonatkozó elképzeléseik nagyobb mértékben épültek pszichoanalitikus rekonstrukcióra, korábbi klinikai tapasztalatokra és más kutatók eredményeire. Ezért az elmélet részletes megismeréséhez nem elegendő az eredeti fejlődési szakaszokat változatlan tényekként ismertetni; azt is meg kell vizsgálni, hogy Mahlerék milyen viselkedéses jelenségekből következtettek a feltételezett belső folyamatokra, és saját későbbi megfigyeléseik milyen mértékben támasztották alá eredeti feltevéseiket.

A sorozat előző részében a normál autisztikus fázist vizsgáltuk, amelyet Mahler klasszikus modellje az élet első heteire helyezett. Ebben az időszakban a csecsemő működését elsősorban a fiziológiai homeosztázis fenntartásával, a testi szükségletek szabályozásával és a külvilágra irányuló pszichés működés kezdetleges szervezettségével jellemezte. A normál szimbiotikus fázis ennek a fejlődési állapotnak a folytatásaként jelenik meg, de egy fontos minőségi változással: a gyermek pszichés működése egyre inkább a szükségleteit kielégítő gondozóhoz fűződő kapcsolat köré szerveződik.


1. A normál szimbiotikus fázis helye és időbeli lefolyása

Mahler eredeti fejlődési rendszerében a normál szimbiotikus fázis hozzávetőlegesen a második élet hónapjában kezdődik, és a negyedik-ötödik hónap körül éri el azt a fejlettségi szintet, amelyből a szeparáció–individuáció első alfázisa, a differenciáció fokozatosan kibontakozik.

A monográfia nem kezeli ezeket az életkori határokat merev választóvonalként. A szerzők szerint az egyes fejlődési szakaszok átfedik egymást, és a korábbi működési formák nem tűnnek el teljes egészében a későbbi szerveződés kialakulásával.

A normál autisztikus fázisban a gyermek működése elsősorban saját testi szükségleteinek szabályozása köré szerveződik. A szimbiotikus időszakban viszont egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert azok a külső ingerek, amelyek az anya tevékenységéhez, testi jelenlétéhez és a szükségletek kielégítéséhez kapcsolódnak.

Mahlerék a fejlődési változást a pszichoanalitikus energiaelmélet nyelvén úgy írják le, hogy a libidinális megszállás fokozatosan a szervezet belsejéről a testi periféria, a különböző érzékszervi tapasztalatok és a gondozó felé helyeződik át.

A szimbiotikus fázis legfontosabb pszichés eredményének a gondozó kezdetleges megszállását tekintik. A gyermek működésében az anya egyre jelentősebbé válik, de a modell szerint még nem jelenik meg a későbbi értelemben vett, az éntől világosan elkülönülő tárgyként.

A szimbiózis csúcspontja körül, nagyjából a negyedik-ötödik hónapban, már olyan viselkedéses jelenségek is megfigyelhetők, amelyek a differenciáció kezdetére utalhatnak. A gyermek például egyre határozottabban fordul a külvilág felé, fokozott érdeklődést mutat az anya arcának és testének sajátosságai iránt, és bizonyos helyzetekben már eltérően reagál az ismerős és ismeretlen személyekre.

Ezért Mahlerék a szimbiotikus és a differenciációs időszakot nem élesen elkülönülő szakaszokként, hanem egymásba átmenő fejlődési folyamatokként írják le.

A szimbiózis eredeti fogalmának megértéséhez azonban egy további különbségtétel is szükséges. Az elmélet nem azt állítja, hogy az anya és a gyermek ténylegesen egyetlen pszichés rendszert alkot, hanem azt, hogy a csecsemő szubjektív működésében még nem alakult ki a saját én és a gondozó közötti világos reprezentációs elkülönülés.

Ez a hipotézis a teljes mahleri fejlődésmodell alapvető előfeltevése.


2. Mit jelent a szimbiózis Mahler eredeti fogalomhasználatában?

A szimbiózis fogalmát Mahlerék kifejezetten metaforikus értelemben használják.

A biológiában a szimbiózis két, egymástól elkülönülő élőlény tartós együttélésének valamely formáját jelenti. Mahler elméletében azonban nem két különálló személy objektív kölcsönhatását írja le, hanem a csecsemő feltételezett szubjektív élményvilágának egyik sajátosságát.

A modell szerint az anya és a gyermek a csecsemő primitív pszichés szerveződésében egy közös, omnipotens egységként jelenik meg. Mahler ezt a működést kettős egységnek (dual unity) nevezi, és azt feltételezi, hogy a gyermek még nem rendelkezik olyan stabil én- és tárgyreprezentációkkal, amelyek lehetővé tennék a gondozó és saját személyének világos elkülönítését.

A szimbiotikus egységben a gyermek a szükségletek kielégítését, az affektív állapotok változását és a gondozó tevékenységének hatásait olyan tapasztalati rendszerben éli át, amelyben a belső és külső folyamatok közötti határok még bizonytalanok.

Ez nem jelenti azt, hogy a csecsemő ne lenne képes bizonyos ingerek megkülönböztetésére.

Mahlerék maguk is elismerik, hogy a gyermek eltérően reagálhat például a fényingerre és az éhség által kiváltott testi feszültségre. Ebből azonban szerintük nem következik, hogy már rendelkezne azokkal a pszichés sémákkal, amelyek segítségével a különböző tapasztalatokat egy világosan elkülönült szelfhez vagy külső tárgyhoz rendelhetné.

A szimbiózis ezért az eredeti modellben az észlelési megkülönböztetés és a pszichés reprezentáció közötti fejlődési különbségre is vonatkozik.

A gyermek képes lehet érzékelési szinten különböző ingerekre eltérően reagálni, miközben az anya és saját személyének belső reprezentációi még nem szerveződtek elkülönült, stabil egységekké.

Mahlerék a szimbiotikus működést a primer nárcizmus fogalmával is összekapcsolják.

Az előző fejlődési fázisban feltételezett abszolút primer nárcizmust a szimbiotikus időszakban olyan szerveződés váltja fel, amelyben a gyermek már homályosan érzékeli, hogy szükségleteinek kielégülése valamilyen rajta kívüli forráshoz kapcsolódik.

A gondozó tehát egyre jelentősebbé válik a gyermek pszichés működésében, de még nem rendelkezik a későbbi teljes tárgyreprezentáció sajátosságaival.

A szerzők ennek az átmeneti állapotnak az értelmezésében Ferenczi korai omnipotenciaelméletére is támaszkodnak.

Az omnipotencia fogalma itt nem a tudatos mindenhatóság érzését jelenti, hanem azt a feltételezett kezdetleges pszichés szerveződést, amelyben a gyermek még nem képes pontosan elkülöníteni saját szükségleti állapotát és a szükséglet kielégítését biztosító külső folyamatokat.

A szimbiotikus fázisban a gondozó pszichés jelentősége fokozatosan növekszik, miközben a gyermek még nem rendelkezik a későbbi értelemben vett önálló tárgykapcsolat lehetőségével.

3. A szükségleti feszültség szabályozásától az első tárgykapcsolat kialakulásáig


Mahlerék szerint a szimbiotikus fázisba történő átmenet egyik legfontosabb előfeltétele, hogy a gyermek fokozatosan tapasztalatot szerezzen a testi feszültségek változásairól és a szükségletek kielégüléséről.

Az élet legkorábbi időszakában az éhség, a testi kellemetlenség vagy más szükségleti állapotok növekvő feszültséget eredményeznek. A gyermek különböző motoros és testi reakciókkal válaszol ezekre az állapotokra, miközben a gondozó tevékenysége szintén hozzájárulhat a feszültség csökkenéséhez.

Mahlerék az eredeti monográfiában különbséget tesznek a csecsemő saját testi működése révén bekövetkező feszültségcsökkenés és a gondozó által biztosított kielégülés között, ugyanakkor azt feltételezik, hogy a gyermek kezdetben még nem képes ezeket világosan megkülönböztetni.

A sírás, a mozgásos nyugtalanság, a táplálkozás vagy más testi folyamatok révén bekövetkező állapotváltozások a kezdeti pszichés szerveződésben még viszonylag differenciálatlan tapasztalatokat alkotnak.

Az ismétlődő szükségleti és kielégülési ciklusok azonban lehetővé teszik, hogy fokozatosan különbség alakuljon ki a kellemes és kellemetlen tapasztalati minőségek között.

Mahlerék ezt a differenciációt a későbbi pszichés szerveződés egyik alapjának tekintik.

A kellemes és kellemetlen élmények emlékezeti nyomai idővel egyre összetettebb rendszerré szerveződnek, és kapcsolatba kerülnek azokkal a perceptuális tapasztalatokkal, amelyek a szükségletek kielégítését kísérik.

A gondozó hangja, érintése, arca és mozgása fokozatosan összekapcsolódhat a feszültség csökkenésének tapasztalatával.

Az eredeti modellben ezek az ismétlődő tapasztalatok jelentik a tárgykapcsolat kialakulásának kezdeti előzményeit.

Mahler és Gosliner korábbi fogalmát átvéve a szerzők az emlékezeti nyomok kezdetleges szerveződésére az „emlékezetszigetek” (memory islands) kifejezést használják.

Ezek még nem alkotnak stabil, integrált reprezentációkat, de lehetővé teszik, hogy a gyermek bizonyos ismétlődő élményminőségekhez fokozatosan kapcsolati jelentést társítson.

A szükségleti állapot és a gondozó tevékenysége közötti kapcsolat így egyre inkább pszichésen megszervezett tapasztalattá válhat.

A szimbiotikus fázis legfontosabb fejlődési eredménye Mahlerék szerint éppen ez: a külvilágból érkező, korábban kevéssé differenciált ingerek között fokozatosan kitüntetett jelentőségre tesz szert az a személy, aki a gyermek szükségleteire rendszeresen reagál.

4. A jó és rossz élmények kezdetleges elkülönülése


Mahlerék elméletében a kellemes és kellemetlen tapasztalatok elkülönülése nem egyszerűen az érzelmi fejlődés egyik korai jelensége, hanem a későbbi tárgykapcsolatok szerveződésének fontos előfeltétele.

A gyermek kezdetben elsősorban a testi feszültség növekedését és csökkenését tapasztalja meg, majd az ismétlődő élmények során fokozatosan különbséget alakíthat ki a kielégüléssel és a kellemetlenséggel összefüggő tapasztalatok között.

A szerzők ezt a folyamatot a későbbi jó és rossz tárgyreprezentációk előzményének tekintik.

A pszichoanalitikus értelmezés szerint a kellemes élményekhez kapcsolódó emlékezeti nyomok fokozatosan pozitív affektív jelentőséget nyernek, míg a feszültséggel és kellemetlenséggel összefüggő tapasztalatok más minőséget képviselnek.

Mahlerék ebben a korai differenciációban a későbbi hasításos működés egyik lehetséges fejlődési előzményét is látják.

A hasítás ebben az összefüggésben nem a tudatos értékelések egyszerű változását jelenti, hanem azt a pszichés szerveződést, amelyben a pozitív és negatív tárgyélmények még nem integrálódtak egyetlen, ambivalenciát is tartalmazó reprezentációvá.

A szimbiotikus fázisban azonban még nem beszélhetünk a későbbi értelemben vett stabil jó és rossz tárgyképekről. Inkább olyan kezdetleges affektív differenciációról van szó, amely a későbbi tárgykapcsolati fejlődés során egyre összetettebbé válik.

Ennek jelentősége különösen a későbbi újraközeledési alfázisban mutatkozik meg.

Mahlerék szerint a kisgyermeknek fokozatosan képessé kell válnia arra, hogy ugyanazt a személyt a kielégítő és frusztráló tapasztalatok ellenére is viszonylag egységes tárgyként reprezentálja.

A szimbiotikus fázisban megjelenő kezdetleges öröm–kín differenciáció így a későbbi ambivalencia és érzelmi tárgykonstancia kialakulásának elméleti előzménye.

Ez az összefüggés azonban Mahlerék pszichoanalitikus modelljének része, és nem jelenti azt, hogy a csecsemőkori kellemes vagy kellemetlen tapasztalatokból közvetlenül megjósolható lenne valamely későbbi személyiségzavar.

5. A cönesztéziás tapasztalatok és a testi én kialakulása


A szimbiotikus fázis egyik legfontosabb elméleti kérdése a testi én kialakulása.

Mahlerék szerint a csecsemő kezdeti pszichés működésében jelentős szerepet játszanak azok a globális testi tapasztalatok, amelyek még nem különülnek el egyértelműen az egyes érzékszervi modalitások szerint.

A szerzők René Spitz munkásságára támaszkodva ezeket cönesztéziás tapasztalatokként írják le.

A cönesztéziás működés a szervezet egészéből származó, kezdetben kevéssé differenciált testi érzésekre vonatkozik. A belső szervek működéséből, az izomfeszülésből, a testhelyzet változásaiból és a testfelszínt érő ingerekből származó információk olyan összetett tapasztalatot alkothatnak, amely a későbbi önészlelés és testkép kialakulásának egyik lehetséges alapját jelenti.

Mahlerék szerint a normál autisztikus fázisban elsősorban a belső testi működéshez kapcsolódó tapasztalatok dominálnak.

A szimbiotikus fázis során azonban fokozatosan növekszik a testfelszín és a külső érzékszervi ingerek jelentősége.

Az eredeti monográfia ezt a változást a libidinális megszállás eltolódásaként írja le, amely a test belsejéből a szenzoros-perceptuális periféria irányába történik.

A szerzők ezt az átalakulást a testi én kialakulásának egyik alapvető feltételeként értelmezik.

A test belsejéből származó érzések az énélmény kezdeti belső magját alkothatják, míg a testfelszín és a külső ingerekhez kapcsolódó tapasztalatok hozzájárulhatnak a test határainak fokozatos elkülönítéséhez.

Mahlerék két, egymással összefüggő összetevőt különítenek el a testi szelf szerveződésében.

Az egyik a belső testi tapasztalatokhoz kapcsolódó mag, amely a szervezet saját működésének viszonylagos folytonosságát biztosíthatja.

A másik a testfelszínhez, az érintéshez, a mozgáshoz és a külső ingerekhez kapcsolódó perceptuális tapasztalatok rendszere, amely a későbbi szelfhatárok differenciálódását támogathatja.

Ez a két összetevő a fejlődés során fokozatosan integrálódik.

A szerzők szerint a testi én kialakulása a későbbi pszichés énélmény egyik előfeltétele, mivel a gyermeknek előbb saját testét kell viszonylag elkülönült egységként megtapasztalnia ahhoz, hogy később önmagáról összetettebb pszichés reprezentációkat alakíthasson ki.

A testkép fejlődése azonban nem korlátozódik a szimbiotikus időszakra.

A differenciáció és a gyakorlás alfázisában a gyermek saját mozgásának, a testfelszín érintésének, a környezettel való aktív kapcsolatának és a gondozóval történő testi interakcióinak egyre nagyobb jelentősége lesz.

Mahlerék a monográfia későbbi fejezeteiben visszatérnek erre a kérdésre, és részletesen leírják, hogy a gyermek saját kezének, lábának, testfelszínének felfedezése, majd a környezetben történő önálló mozgás miként járulhat hozzá a testi határok megszerveződéséhez.

A szimbiotikus fázis tehát nem lezárja a testi én kialakulását, hanem olyan korai tapasztalati feltételeket teremt, amelyekből a későbbi differenciáció kibontakozhat.

6. A gondozó mint kiegészítő én és a szimbiotikus kapcsolat szervezője


Mahler elméletében a gondozó szerepe messze túlmutat a csecsemő fiziológiai szükségleteinek kielégítésén.

A gyermek kezdeti énfunkciói még nem rendelkeznek azzal a szervezettséggel, amely lehetővé tenné a különböző testi és érzelmi állapotok önálló szabályozását.

A gondozó tevékenysége ezért olyan külső szabályozási feltételeket teremt, amelyek között a gyermek saját működése fokozatosan differenciálódhat.

Mahlerék Spitz nyomán a gondozót a csecsemő kiegészítő énjének (auxiliary ego) tekintik.

Ez a fogalom arra utal, hogy a gyermek korai szabályozási folyamatai részben a gondozóval való kapcsolatban szerveződnek, és az önálló énfunkciók kialakulásához olyan kapcsolati tapasztalatokra van szükség, amelyek kezdetben kívülről biztosítják a megfelelő szabályozási feltételeket.

A gondozó szerepe azonban nem állandó.

A gyermek fejlődésével párhuzamosan fokozatosan változik az a mérték, amelyben szüksége van a külső szabályozásra, illetve amelyben képes saját működését önállóan megszervezni.

Mahlerék ezért a gondozó feladatát nem egyszerűen a folyamatos védelemben vagy a szükségletek azonnali kielégítésében látják, hanem abban az alkalmazkodó működésben, amely a gyermek aktuális fejlettségéhez és szükségleteihez igazodik.

A szimbiotikus időszakban a testi közelség, a tartás, a megnyugtatás és a gondozó válaszkészsége különösen hangsúlyos szerepet kap.

A későbbi differenciációs és gyakorlási időszakban ugyanakkor egyre fontosabbá válik, hogy a gondozó képes legyen tolerálni a gyermek autonóm kezdeményezéseit, és ne avatkozzon be szükségtelenül azokba a tevékenységekbe, amelyek révén a gyermek saját működését gyakorolja.

A gondozó így Mahlerék értelmezésében egyszerre biztosítja a korai pszichés szerveződés feltételeit és teremti meg az önállósodás lehetőségét.

A kapcsolat fejlődése során a kezdetben külsőleg biztosított szabályozási működések egy része fokozatosan a gyermek saját működésének részévé válhat.

Ez a gondolat a teljes szeparáció–individuációs elmélet egyik központi összefüggése.

7. Az anyai tartásmód és a korai testi kapcsolat jelentősége


Mahlerék eredeti kutatásukban különösen nagy figyelmet fordítottak arra, hogyan tartják az anyák csecsemőiket, milyen módon reagálnak testi jelzéseikre, és hogyan alakulnak a gondozási helyzetekben megfigyelhető interakciók.

A holding behavior fogalma ebben az összefüggésben nem egyszerűen a gyermek karban tartásának technikáját jelöli.

A testi megtámasztás, az érintés, a mozgás, a testhelyzet kialakítása, a szemkontaktus és a gondozó érzelmi jelenléte olyan összetett kapcsolati eseményt alkotnak, amelynek jelentőséget tulajdonítottak a korai pszichés fejlődésben.

A szerzők szerint a gondozó testi viselkedése sajátos módon közvetítheti a gyermek számára a kapcsolat minőségét.

Egy csecsemő például más testi tapasztalatokhoz juthat akkor, amikor a gondozó szorosan magához öleli, megfelelően megtámasztja és mozgását követi, mint amikor a tartás bizonytalan, mechanikus vagy kevéssé alkalmazkodik a gyermek aktuális állapotához.

Mahlerék azonban nem feltételezik, hogy minden gyermek számára pontosan ugyanaz a tartásmód lenne megfelelő.

A csecsemők eltérhetnek izomtónusukban, ingerlékenységükben, testhelyzeti preferenciáikban és abban is, hogy milyen típusú testi érintkezést találnak megnyugtatónak.

A gondozói viselkedés ezért mindig a gyermek sajátosságaival kölcsönhatásban értelmezhető.

A monográfia különösen érdekes megfigyeléseket közöl a szoptatási és cumisüveges táplálási helyzetekről.

A szerzők hangsúlyozzák, hogy a szoptatás önmagában nem jelent feltétlenül optimális testi vagy érzelmi közelséget, és a cumisüveges táplálás sem zárja ki a gyermekkel kialakuló harmonikus kapcsolatot.

Egy megfigyelt anya például szoptatta gyermekét, de a táplálást elsősorban praktikus feladatként kezelte. A csecsemőt úgy helyezte el az ölében, hogy saját karjai szabadon maradjanak, és viszonylag kevés testi megtámasztást vagy spontán érzelmi kapcsolódást biztosított.

A kutatók megfigyelése szerint a gyermek hosszabb ideig kevés mosolyreakciót mutatott, majd a mosoly megjelenése után is viszonylag kevéssé differenciáltan reagált különböző személyekre és helyzetekre.

Ezzel szemben egy másik anya nem szoptatta gyermekét, de a cumisüveges táplálás közben szorosan magához ölelte, megfelelően megtámasztotta, mosolygott rá és beszélt hozzá.

A szerzők szerint ez a gyermek korán mutatott szociális mosolyt, majd specifikus mosolyreakciót is.

Mahlerék ezekből a megfigyelésekből arra következtettek, hogy a gondozói kapcsolat minősége nem azonosítható a táplálás technikai módjával.

A testi és érzelmi kapcsolódás, a gondozó válaszkészsége, valamint a gyermek aktuális szükségleteihez való illeszkedés külön jelentőséggel bírhatnak.

A két eset ugyanakkor nem szolgáltat olyan kontrollált bizonyítékot, amely alapján a gyermekek későbbi különbségeit egyetlen gondozási sajátosságra lehetne visszavezetni.

Az eredeti megfigyelések inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy a korai gondozási helyzeteket komplex interakcióként érdemes vizsgálni, amelyben a testi szükségletek kielégítése és a kapcsolati kommunikáció egymástól nem független folyamatok.

8. A kölcsönös jelzések és a korai kommunikáció megszerveződése


A gondozói kapcsolat egyik fontos összetevője Mahlerék szerint a kölcsönös jelzések és válaszok fokozatos kialakulása.

Az eredeti monográfia erre a mutual cueing fogalmát használja.

A kifejezés olyan körkörös interakciós folyamatot jelöl, amelyben az anya és a gyermek fokozatosan megtanulja felismerni egymás jelzéseit, és saját viselkedését ezekhez igazítja.

A gondozó egyre pontosabban különböztetheti meg például a gyermek éhségre, fáradtságra vagy más testi szükségletre utaló jelzéseit.

A gyermek pedig fokozatosan tapasztalatot szerezhet arról, hogy bizonyos jelzései milyen gondozói válaszokat váltanak ki.

Mahler 1979-ben Raquel Bermannek adott interjújában külön hangsúlyozza, hogy az első kommunikációs folyamatok már a születést követő hetekben megkezdődnek.

A gondozó fokozatosan megtanulja értelmezni a sírás különböző formáit, a gyermek pedig tapasztalatot szerezhet arról, hogy bizonyos jelzésekre a környezet reagál.

Mahler szerint a gondozás megfelelő minőségéhez nemcsak a szükségletekre adott válasz tartozik, hanem az is, hogy a felnőtt képes legyen felismerni, mikor nincs szükség beavatkozásra.

A túlzott gondozói aktivitás ugyanis megzavarhatja azokat a helyzeteket, amelyekben a gyermek már saját tevékenységét gyakorolja.

A kölcsönös jelzések rendszerében ezért a gondozói érzékenység nem pusztán a gyors reakciók gyakoriságát jelenti, hanem a gyermek aktuális állapotának megfelelő értelmezését és az ehhez illeszkedő válasz kialakítását.

A folyamat jelentősége a későbbi fejlődés során is megmarad.

A differenciáció időszakában a gyermek például tekintetével, mozgásával és egyre összetettebb hangadásaival már aktívabban kezdeményezhet interakciókat.

A gyakorlási alfázisban pedig a gondozóhoz való visszatérés, a rövid testi érintkezés és az érzelmi újratöltődés olyan kapcsolati eseményekként jelennek meg, amelyek a korábbi kölcsönös szabályozás fejlettebb formáinak tekinthetők.

9. Az arc, a tekintet és a szociális mosoly szerepe


Mahlerék a korai tárgykapcsolati fejlődés egyik legfontosabb megfigyelhető jelenségének a szociális mosoly kialakulását tekintették.

A monográfiában Spitz kutatásaira támaszkodva különbséget tesznek a kezdetben nem specifikus szociális mosoly és a később meghatározott személyre irányuló mosolyreakció között.

A nem specifikus szociális mosoly a gyermek korai perceptuális és érzelmi válaszkészségének megnyilvánulása.

A csecsemő ekkor még nem feltétlenül egyetlen, meghatározott személyre reagál, hanem bizonyos arci és mozgásos ingerkonfigurációk válthatják ki a mosolyreakciót.

Mahlerék szerint a szociális mosoly megjelenése annak fontos jele, hogy a gyermek pszichés működésében a külvilágból érkező ingerek egyre jelentősebbé válnak.

A későbbi specifikus mosolyreakció viszont már a gondozóhoz fűződő kitüntetett kapcsolat kialakulására utalhat.

A szerzők különösen fontosnak tartották azokat a gondozási helyzeteket, amelyekben a gyermek a gondozó arcát közvetlenül láthatta.

A táplálás, a beszéd, az éneklés és más közös tevékenységek során kialakuló szemkontaktus olyan ismétlődő tapasztalatokat jelenthet, amelyek a gondozó perceptuális és affektív jelentőségének növekedéséhez járulnak hozzá.

Az arc látványa a testi és érzelmi kielégüléssel fokozatosan összekapcsolódhat, és a gyermek számára egyre ismerősebb, kitüntetett ingerré válhat.

Mahlerék az ilyen tapasztalatokat a későbbi specifikus tárgykapcsolat előzményeinek tekintik.

A szociális mosoly ugyanakkor nem azonos a stabil, elkülönült tárgyreprezentáció kialakulásával.

A gyermek már reagálhat a gondozó arcára, és előnyben részesítheti az ismerős személyeket, miközben a belső én- és tárgyreprezentációk szerveződése továbbra is fejlődésben van.

A szimbiotikus fázis ezért Mahlerék szerint a tárgykapcsolati fejlődés átmeneti időszaka.

10. Junie esete: amikor a gondozói elvárás alakítja a korai motoros tapasztalatokat


A monográfia egyik érdekes megfigyelése Junie fejlődéstörténete, amelyet a szerzők a gondozói viselkedés és a gyermek későbbi motoros működésének összefüggésében tárgyalnak.

Junie édesanyja rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított gyermeke fejlődési teljesítményeinek. Különösen büszke volt azokra a motoros képességekre, amelyek a gyermek testi fejlettségét és korai ügyességét mutatták.

Az anya rendszeresen álló helyzetben tartotta gyermekét az ölében, és ösztönözte arra, hogy minél korábban olyan mozgásos teljesítményeket mutasson, amelyekhez pozitív érzelmi jelentést társított.

Mahlerék megfigyelése szerint a gyermek fokozatosan erőteljesen preferálni kezdte azokat a testhelyzeteket és mozgásmintázatokat, amelyek a gondozó részéről fokozott figyelmet és megerősítést kaptak.

A korai felállásra irányuló törekvés később is hangsúlyos maradt Junie motoros működésében, miközben a kúszás és mászás koordinált fejlődése nehezebben bontakozott ki.

Mahlerék ezt úgy értelmezték, hogy az anya által különösen megerősített korai mozgásmintázat bizonyos értelemben versenghetett más motoros lehetőségekkel.

Az eset azért fontos a szimbiotikus fázis megértésében, mert jól mutatja, hogy a gondozóval való kapcsolat nemcsak a gyermek érzelmi szabályozására lehet hatással, hanem bizonyos testi és motoros tapasztalatok jelentőségét is befolyásolhatja.

Junie történetéből ugyanakkor nem következik, hogy a korai felállítás vagy a gyermek mozgásos teljesítményeinek dicsérete önmagában káros lenne.

A megfigyelés inkább azt szemlélteti, hogy az anya és a gyermek közötti ismétlődő interakciókban bizonyos viselkedésmintázatok fokozott érzelmi jelentőséget nyerhetnek.

11. Carl esete: a korai megnyugtatási mintázat későbbi átalakulása


A gondozási mintázatok fejlődési jelentőségére Mahlerék Carl történetét is felhasználják.

Carl édesanyja a szoptatásról történő elválasztás során gyakran fel-le mozgatta gyermekét az ölében, hogy megnyugtassa, amikor a fiú továbbra is kereste a mellet.

A mozgás idővel ismétlődő kapcsolati mintázattá vált.

Carl később maga is átvette ezt a mozgásformát, és fokozatosan olyan kukucsjátékhoz hasonló interakcióvá alakította, amelyben az eltűnés és újbóli megjelenés váltakozott.

A játék később a gyermek társas kapcsolataiban is megjelent.

Mahlerék szerint Carl már nem egyszerűen a korábban kapott megnyugtatást ismételte, hanem a mozgásmintázatot saját kezdeményezésű kapcsolati tevékenységgé alakította.

A szerzők ezt az átalakulást az autonóm működés fejlődésének egyik példájaként értelmezték.

A korábban a gondozó által biztosított szabályozási mintázat fokozatosan a gyermek saját tevékenységének részévé vált, majd társas kommunikációs funkciót kapott.

A történet különösen jól szemlélteti, hogy a szimbiotikus időszakban kialakuló testi és érzelmi mintázatok később jelentősen átalakulhatnak.

A gondozóval való korai kapcsolatban megszerzett tapasztalat nem feltétlenül változatlanul ismétlődik, hanem új fejlődési funkciók szolgálatába kerülhet.

12. Az önnyugtatás és a kapcsolat felé irányuló viselkedés különbsége


Mahlerék Carl esetével egy másik kislány megfigyelését állítják szembe.

A kislány édesanyja gyakran mechanikus, ritmikus ringatással próbálta megnyugtatni gyermekét.

A szerzők szerint a ringatás ezekben a helyzetekben kevésbé kapcsolódott spontán érzelmi interakcióhoz, és inkább ismétlődő, sztereotip mozgásformaként jelent meg.

A gyermek később maga is átvette ezt a ringatózási mintázatot.

A mozgást azonban elsősorban önnyugtatásra és önstimulációra használta.

A differenciáció időszakában előfordult, hogy tükör előtt ringatózott, és a mozgásból származó testi élményt vizuális visszajelzéssel egészítette ki.

Mahlerék ezt a működést Carl későbbi társas játékával állították szembe.

Carl esetében a korai testi mintázat kapcsolati kommunikációvá alakult, míg a kislány ringatózása inkább saját testi ingerlésére irányult.

A különbség a szerzők szerint arra utal, hogy hasonló korai gondozási tapasztalatok eltérő fejlődési funkciókat tölthetnek be.

Az esetből azonban nem következik, hogy az ismétlődő ringatózás önmagában pszichopatológiai jelenség, vagy hogy kialakulását kizárólag az anya gondozási stílusa határozza meg.

A megfigyelés jelentősége inkább abban áll, hogy a viselkedés fejlődési funkcióját és kapcsolati összefüggését is vizsgálni kell.

13. Bruce esete: nehéz korai szabályozás és későbbi differenciáció


Az eredeti monográfia harmadik részében Mahlerék öt gyermek fejlődéstörténetét mutatják be részletesen. Ezek az esetek különösen fontosak a szimbiotikus fázis megértésében, mert a szerzők saját későbbi reflexióikban is felhasználják őket korábbi feltevéseik ellenőrzésére.

Bruce korai fejlődését jelentős testi feszültség, nyugtalanság és alvási nehézség jellemezte.

A gyermek fokozott izomtónust mutatott, nehezen alkalmazkodott a gondozó testi tartásához, és bizonyos helyzetekben nehezen lehetett megnyugtatni.

Édesanyja emiatt jelentős bizonytalanságot és kimerültséget élt át.

A megfigyelők szerint a kapcsolatban gyakran nehézséget okozott a gyermek jelzéseinek értelmezése. Az anya például olykor fáradtságként kezelte Bruce nyugtalanságát, miközben a gyermek láthatóan érdeklődött a környezete iránt.

A korai szimbiotikus kapcsolatot Mahlerék ezért bizonytalannak és kevéssé harmonikusnak ítélték meg.

Bruce azonban a negyedik-ötödik hónap körül fokozatosan nyugodtabbá vált, érdeklődése a külvilág felé fordult, és egyre több örömet talált saját mozgásos tevékenységében.

A gyermek a gondozóval kialakított specifikus kapcsolat jeleit is mutatta, miközben fokozott auditív érzékenysége és ébersége továbbra is jelentős szerepet játszott működésében.

A későbbi differenciációs folyamat viszonylag korán megjelent nála.

Mahlerék számára ez az eset azért volt különösen érdekes, mert nem támasztotta alá azt az egyszerű feltételezést, hogy a nehezebb korai szimbiotikus kapcsolat szükségszerűen késleltetett differenciációhoz vezet.

Bruce fejlődése arra utalt, hogy a gyermek veleszületett érzékenysége, motoros és perceptuális sajátosságai, valamint a gondozói kapcsolat együttesen befolyásolhatják a későbbi fejlődési folyamatokat.

14. Donna esete: harmonikus szimbiózis és későbbi szeparációs nehézségek


Donna fejlődéstörténete szintén fontos szerepet kapott Mahlerék későbbi elméleti reflexióiban.

A gyermek korai anya–gyermek kapcsolatát a kutatók kifejezetten harmonikusnak ítélték meg.

Donna nyugodt, viszonylag kiegyensúlyozott csecsemő volt, édesanyja pedig érzékenyen reagált jelzéseire.

A negyedik-ötödik hónap körül a gyermek már számos olyan viselkedést mutatott, amely a külvilág iránti érdeklődés és a gondozóhoz fűződő specifikus kapcsolat kialakulására utalt.

Donna korán kezdett kúszni, majd mászni, és ezeket a képességeit a környezet felfedezésére használta.

Az első életév második felében azonban egyre jelentősebb szeparációs reakciók jelentek meg nála.

A gyermek nehezen viselte, amikor édesanyja elhagyta a helyiséget, figyelme gyakran az ajtóra irányult, és az anya távollétében időnként csökkent érdeklődést mutatott a környezete iránt.

A későbbi fejlődés során is jelentős szerepet kapott a gondozó elérhetőségének és jóváhagyásának kérdése.

Mahlerék Donna esetét azért tartották különösen tanulságosnak, mert a kezdetben harmonikusnak ítélt szimbiotikus kapcsolat nem eredményezett automatikusan problémamentes későbbi szeparációt.

A szerzők utólag felvetették, hogy az anya rendkívüli érzékenysége mellett viszonylag kevéssé ösztönözte a gyermek önállósodását.

Ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy Donna a későbbi fejlődési szakaszokban fokozottan támaszkodjon anyja jóváhagyására.

A történet azonban nem bizonyítja, hogy az anya viselkedése önmagában okozta a gyermek későbbi szeparációs nehézségeit.

Sokkal inkább azt szemlélteti, hogy a korai kapcsolati harmónia és a későbbi autonómia fejlődése közötti összefüggés nem egyszerű vagy szükségszerű.

15. Wendy esete: korai perceptuális érzékenység és a szimbiotikus kapcsolat fenntartásának igénye


Wendy esetében Mahlerék kezdetben különösen harmonikus anya–gyermek kapcsolatot figyeltek meg.

A gyermek jól alkalmazkodott a testi tartáshoz, nyugodtnak és elégedettnek mutatkozott, édesanyja pedig nagy örömet talált a vele való közelségben.

A megfigyelők ugyanakkor már a harmadik-negyedik hónap körül fokozott perceptuális érzékenység jeleit észlelték.

Wendy erőteljesen reagált a környezet hirtelen változásaira, az ismeretlen személyekre és az anya eltávolodására.

A gyermek viszonylag korán mutatott specifikus mosolyreakciót, és jelentős érdeklődést tanúsított bizonyos vizuális ingerek iránt.

Mahlerék ezt a korai differenciációt elsősorban a gyermek veleszületett perceptuális érzékenységével hozták összefüggésbe.

A szerzők számára azonban különösen érdekes volt, hogy Wendy korai differenciációs képességei nem jártak együtt az önállósodás hasonló mértékű előrehaladásával.

A gyermek továbbra is rendkívül erőteljesen kereste az anya közelségét, és a későbbi fejlődés során is jelentős nehézségeket mutatott az eltávolodási helyzetekben.

Mahlerék szerint az anya–gyermek kapcsolat eredetileg harmonikus volta nem magyarázta megfelelően a későbbi eltéréseket.

Wendy esete ezért arra hívta fel a figyelmet, hogy a korai differenciációt bizonyos veleszületett perceptuális sajátosságok is elősegíthetik, miközben az érzelmi elkülönülés és az autonóm működés más területei lassabban fejlődhetnek.

16. Teddy esete: korai kapcsolati hiányok és későbbi fejlődési rendeződés


Teddy fejlődéstörténete különösen fontos az eredeti szimbiotikus fázisra vonatkozó elképzelések értékelésében.

A gyermek születését követően családját több súlyos esemény érte.

Édesanyja elveszítette saját édesapját, majd nem sokkal később Teddy idősebb testvére súlyos balesetet szenvedett, és kórházi kezelésre szorult.

Az anya jelentős ideig a kórházban tartózkodott, miközben Teddy gondozását részben a nagymama látta el.

A családi események következtében az anya kimerültté és lehangolttá vált, és Mahlerék megfigyelése szerint a csecsemővel kialakított kapcsolata kevésbé volt érzelmileg hozzáférhető.

A gondozási helyzetekben időnként kevés szemkontaktust alakított ki a gyermekkel, és a táplálás során sem mindig fordította maga felé.

Teddy kezdetben viszonylag kevés érdeklődést mutatott a külvilág iránt, és a specifikus kapcsolati válaszok megjelenése is később történt.

Mahlerék ezt a fejlődési mintázatot a korai szimbiotikus kapcsolat nehézségeivel hozták összefüggésbe.

A gyermek később azonban fokozatosan aktívabbá vált.

A gondozóval kialakuló játékos interakciók, az utánzás, a közös hangadások és a fokozódó figyelmi kapcsolat egyre nagyobb szerepet kaptak működésében.

Teddy a későbbi fejlődés során egyre aktívabban kezdeményezett kapcsolatot, és a harmadik életév végére Mahlerék szerint viszonylag megfelelő tárgykonstanciát és önálló működést ért el.

A történet azért különösen jelentős, mert a korai szimbiotikus kapcsolat hiányosságai ellenére a gyermek későbbi fejlődése kedvezőbbnek bizonyult, mint amire a kutatók kezdetben számítottak.

Az eset így megkérdőjelezte azt az egyszerű feltevést, hogy a korai szimbiózis zavara szükségszerűen súlyos későbbi pszichopatológiát eredményez.

17. Sam esete: túlzott közelség és az autonómia kialakulásának nehézségei


Sam története a korai szimbiotikus kapcsolat másik végletét szemlélteti.

Édesanyja rendkívül intenzíven élte meg anyai szerepét, és arra törekedett, hogy gyermeke szükségleteit lehetőleg még azok kifejezett jelzése előtt kielégítse.

A korai hónapokban a kapcsolat a megfigyelők számára harmonikusnak és örömtelinek tűnt.

Sam nyugodt, könnyen gondozható csecsemő volt, édesanyja pedig nagy örömét lelte a vele való testi és érzelmi közelségben.

Mahlerék azonban később úgy ítélték meg, hogy az anya viselkedése túlzott ingerlést és folyamatos kapcsolati bevonódást jelenthetett a gyermek számára.

A negyedik-ötödik hónap körül Sam egyre gyakrabban mutatott olyan testi viselkedéseket, amelyekkel mintha megpróbált volna távolságot kialakítani az anya és saját teste között.

Karjával eltolta magát az anya mellkasától, törzsét hátrafeszítette, és bizonyos helyzetekben elfordult a gondozói kezdeményezésektől.

Mahlerék ezeket a reakciókat az autonómia korai védelmének megnyilvánulásaiként értelmezték.

Sam motoros fejlődése ugyanakkor viszonylag lassan haladt, ezért hosszabb ideig nem rendelkezett azokkal a mozgásos lehetőségekkel, amelyekkel fizikailag is eltávolodhatott volna anyjától.

A szerzők szerint ebben az esetben az individuáció bizonyos összetevői megelőzték a szeparáció motoros feltételeinek kialakulását.

Sam története ezért különösen fontos szerepet kapott Mahlerék elméletében.

Megmutatta, hogy a gondozó intenzív érzelmi jelenléte nem feltétlenül jár együtt a gyermek autonóm fejlődésének megfelelő támogatásával.

A kapcsolat kedvező minősége nem egyszerűen a közelség mértékétől függ, hanem attól is, hogy a gondozó milyen módon képes alkalmazkodni a gyermek változó szükségleteihez.

Mahlerék később Sam esetét annak példájaként használták, hogy a szeparáció és az individuáció két fejlődési vonala jelentősen eltérő ütemben is alakulhat.

18. Mit mutattak az öt gyermek fejlődéstörténetei a szimbiózisról?


Az öt részletes fejlődéstörténet alapján Mahlerék több korábbi feltevésüket is módosítani kényszerültek.

Eredetileg azt várták, hogy az optimális korai szimbiotikus kapcsolat megfelelő alapot teremt a későbbi harmonikus szeparáció–individuációhoz.

A megfigyelések azonban nem támasztották alá ezt az összefüggést egyértelműen.

Bruce korai kapcsolata nehézségekkel terhelt volt, mégis viszonylag korai differenciációt mutatott.

Donna és Wendy kezdetben harmonikus anya–gyermek kapcsolatban fejlődtek, de később jelentősebb szeparációs nehézségek jelentek meg náluk.

Teddy korai fejlődési körülményei kedvezőtlenek voltak, és differenciációja később bontakozott ki, ugyanakkor a későbbi fejlődés során jelentős rendeződés történt.

Sam esetében a túlzott gondozói bevonódás mellett az autonómia korai védelmének sajátos viselkedéses formái jelentek meg.

A szerzők ezekből az eredményekből arra következtettek, hogy a korai fejlődést nem lehet kizárólag az anya–gyermek kapcsolat minőségével magyarázni.

A gyermek veleszületett sajátosságai, a gondozói viselkedés és a későbbi fejlődési események összetett kölcsönhatásai határozzák meg a fejlődési folyamat egyéni alakulását.

Mahlerék külön hangsúlyozzák, hogy a korai differenciáció sem feltétlenül jelent kedvezőbb fejlődést, és a differenciáció késése sem tekinthető önmagában súlyos pszichopatológiai előjelnek.

A gyermek fejlődési útját ezért az egyes funkciók egymáshoz való viszonyának, a kapcsolati környezet változásainak és a későbbi fejlődési lehetőségeknek a figyelembevételével kell értelmezni.

19. A szimbiotikus gyermekpszichózis és a normál szimbiózis kapcsolata


Mahler elméletének kialakulásában meghatározó szerepet játszott a súlyosan zavart gyermekekkel szerzett klinikai tapasztalat.

A szimbiotikus gyermekpszichózis fogalmával olyan működésformákat próbált megragadni, amelyekben a gyermek nem képes megfelelően megszervezni az önmagáról és a gondozóról alkotott elkülönült reprezentációkat.

A korabeli pszichoanalitikus értelmezés szerint bizonyos gyermekek a gondozóval való elkülönületlenség állapotának fenntartására törekedhetnek, miközben a tényleges elkülönülés megtapasztalása szélsőséges szorongást válthat ki.

A klinikai képben az autonóm működések zavara, a kapcsolati válaszkészség sajátosságai és a testi vagy pszichés határok szerveződésének problémái is szerepet kaptak.

Mahler eredetileg úgy vélte, hogy ezek a jelenségek a normál szimbiotikus fejlődési állapot bizonyos mechanizmusainak fennmaradásával vagy torzulásával hozhatók összefüggésbe.

A későbbi szakmai kritikák azonban megkérdőjelezték, hogy a súlyosan zavart gyermekek működése valóban közvetlenül megfeleltethető-e valamely normál csecsemőkori fejlődési állapotnak.

Emanuel Peterfreund például arra hívta fel a figyelmet, hogy egy patológiás működésforma nem tekinthető automatikusan korábbi normál fejlődési szakaszhoz történő regressziónak.

A normál szimbiózis és a szimbiotikus gyermekpszichózis közötti analógia ezért elméleti hipotézisként értelmezhető, de önmagában nem bizonyítja, hogy a két állapot azonos pszichés mechanizmusokra épül.

A mai gyermekpszichiátriai gyakorlatban különösen fontos, hogy a szimbiotikus gyermekpszichózis történeti fogalmát ne azonosítsuk automatikusan a jelenlegi diagnosztikus kategóriákkal.


20. Daniel Stern és a szimbiotikus fázis kritikája

A szimbiotikus fázis eredeti elméletének egyik legjelentősebb kritikája Daniel Stern munkásságához kapcsolódik.

Stern a korai csecsemőkutatások alapján megkérdőjelezte azt a feltevést, hogy a gyermek fejlődése egy általánosan differenciálatlan, anya és gyermek közötti pszichés összeolvadásból indulna ki.

Kutatásai szerint a csecsemő már a legkorábbi időszakban rendelkezik olyan perceptuális és interakciós képességekkel, amelyek alapján a külvilághoz való viszonya nem írható le megfelelően a teljes elkülönületlenség fogalmával.

A kritika különösen fontos, mert Mahler eredeti modelljében a szimbiózis nem egyszerűen fokozott függőséget jelentett, hanem a szelf és a tárgy kezdeti differenciálatlanságát.

Stern szerint a korai csecsemőfejlődés megfigyelései nem támasztják alá ezt az általános, időben elkülöníthető pszichés állapotot.

Harold Blum hasonlóan kritikus álláspontot képviselt.

Bond könyvében közölt interjújában hangsúlyozta, hogy nincs megfelelő empirikus bizonyíték egy minden csecsemőre jellemző szimbiotikus fejlődési fázis létezésére.

Blum szerint Mahler eredeti elmélete túlságosan támaszkodott a súlyos pszichopatológiai működésből levont fejlődési analógiákra.

Fred Pine ugyanakkor árnyaltabb értelmezést javasolt.

A későbbi elméleti reflexiókban a szimbiózis fogalmát nem szükségszerűen tartós fejlődési állapotként, hanem időszakosan megjelenő pszichés élményként értelmezte.

Eszerint a gyermek átélhet a gondozóval való jelentős közelséget vagy összeolvadásszerű tapasztalatot anélkül, hogy pszichés működése egészében differenciálatlan lenne.

Pine hangsúlyozta az egyéni különbségek jelentőségét is.

A közelség és az összeolvadás élménye különböző gyermekek és későbbi személyiségek esetében eltérő pszichés funkciókat tölthet be, ezért nem feltétlenül írható le egységes, minden fejlődési útra érvényes szakaszként.

A későbbi kritikák így nem egyszerűen a szimbiózis fogalmának teljes elvetését eredményezték, hanem annak pontosabb megkülönböztetését is lehetővé tették.

A biológiai függőség, a kapcsolati közelség, a korai kölcsönös szabályozás és a szelf–tárgy reprezentációk feltételezett elkülönületlensége ugyanis nem azonos jelenségek.


21. A gondozói kapcsolat újraértelmezése: kötődés és kölcsönös szabályozás

Bond könyvének későbbi fejezetei részletesen bemutatják, hogyan alakult át a korai anya–gyermek kapcsolatról alkotott elméleti gondolkodás Mahler munkásságát követően.

John Bowlby kötődéselmélete a gyermek és a gondozó közötti érzelmi kapcsolat kialakulását és fennmaradását állította a középpontba.

Mahler ezzel szemben elsősorban az elkülönült pszichés működés kialakulására összpontosított.

A különbség különösen a későbbi csecsemőkorban és a kisgyermekkor kezdetén válik jelentőssé.

Mahler szerint a gyermek önálló mozgásának fejlődése az elkülönülés fontos feltétele, míg a kötődéselméleti megközelítés a gondozó közelségének szabályozását és a kapcsolat biztonságának fenntartását is központi fejlődési feladatnak tekinti.

Karlen Lyons-Ruth kritikája szerint Mahler bizonyos kisgyermekkori ambivalens viselkedéseket túlzottan az autonómia és függőség közötti belső konfliktusból vezetett le.

Lyons-Ruth ezzel szemben nagyobb jelentőséget tulajdonított a korábbi kötődési tapasztalatoknak, a gondozó érzékenységének és a kapcsolat interakciós sajátosságainak.

Peter Fonagy a reflektív működés jelentőségét hangsúlyozta.

Megközelítésében a gyermek önmagáról alkotott tapasztalata a gondozóval való kapcsolatban is szerveződik, különösen azáltal, hogy a gondozó érzékeli és megfelelően visszatükrözi a gyermek pszichés állapotait.

Edward Tronick kutatásai pedig a korai érzelmi kommunikáció kölcsönös szabályozására irányították a figyelmet.

Bond ismerteti azt a kísérleti helyzetet, amelyben három hónapos csecsemők édesanyjait arra kérték, hogy rövid ideig kifejezéstelen arccal forduljanak gyermekeik felé.

A csecsemők gyorsan észlelték az anya válaszkészségének megváltozását, és különböző viselkedésekkel próbálták helyreállítani az interakciót.

A kísérlet jelentősége abban áll, hogy a gyermek már ebben a korai időszakban aktív résztvevője a kölcsönös érzelmi szabályozásnak.

Ez nem bizonyítja a későbbi értelemben vett teljes én- és tárgyreprezentációk jelenlétét, de megkérdőjelezi a korai kapcsolati működés általános differenciálatlanságának erőteljesebb értelmezését.


22. A szimbiotikus fázis klinikai jelentősége és korlátai

A normál szimbiotikus fázis eredeti formájában nem tekinthető olyan egyértelműen igazolt fejlődési szakasznak, amely minden egészséges csecsemő pszichés működését megfelelően leírná.

A fogalom ugyanakkor fontos elmélettörténeti szerepet játszott a korai tárgykapcsolatok, a testi én kialakulása és a gondozói szabályozás jelentőségének felismerésében.

Mahlerék munkásságának egyik tartósan értékes sajátossága, hogy a csecsemő fejlődését nem kizárólag a belső érési folyamatok vagy a gondozó viselkedésének következményeként értelmezték, hanem a gyermek veleszületett sajátosságai és a kapcsolati környezet kölcsönhatásának eredményeként is vizsgálták.

A klinikai esetek különösen jól mutatják, hogy a korai kapcsolat minősége nem vezethető vissza egyetlen gondozói változóra.

A testi közelség, a táplálási mód, a szemkontaktus, az anya érzelmi hozzáférhetősége és a gyermek aktuális szükségleteihez való alkalmazkodás egymással összefüggő tényezők, amelyek jelentősége az egyéni fejlődési út függvényében változhat.

A szimbiotikus fázis klasszikus fogalmának klinikai alkalmazásakor ezért különösen fontos a leíró és a magyarázó állítások elkülönítése.

Az a megfigyelés, hogy egy gyermek fokozottan keresi gondozója közelségét, nem bizonyítja, hogy pszichésen differenciálatlan állapotban működik.

Hasonlóképpen, a gondozótól való eltávolodás vagy az önálló tevékenység megjelenése sem jelenti automatikusan az individuáció megfelelő fejlettségét.

A gyermek aktuális viselkedését fejlődési, kapcsolati és környezeti összefüggésében kell értelmezni.

Mahlerék saját kutatási eredményei is arra figyelmeztetnek, hogy a korai fejlődési jelenségekből nem vezethetők le egyszerű előrejelzések a későbbi személyiségműködésre vonatkozóan.

A gyermek veleszületett sajátosságai, az anya–gyermek kapcsolat változásai és a későbbi életesemények összetett kölcsönhatásai miatt a fejlődés nem tekinthető lineáris folyamatnak.

A normál szimbiotikus fázis ezért elsősorban olyan történeti és elméleti konstrukcióként használható, amely segít megérteni a korai pszichoanalitikus fejlődéslélektan kérdésfeltevéseit, miközben az eredeti, általános elkülönületlenségre vonatkozó feltevéseket a későbbi empirikus kutatások fényében kritikusan kell kezelni.


23. A szimbiózistól a differenciációig

Mahler eredeti fejlődésmodelljében a normál szimbiotikus fázis nem önmagáért fontos, hanem azért, mert a későbbi szeparáció–individuáció közvetlen előzményét jelenti.

A szerzők szerint a gyermek a korai gondozói kapcsolatban olyan testi, perceptuális és affektív tapasztalatokhoz jut, amelyekből fokozatosan kialakulhatnak a saját személyére és a külvilágra vonatkozó differenciáltabb reprezentációk.

A szimbiotikus időszak végéhez közeledve egyre jelentősebbé válik a gyermek érdeklődése az anya testének és arcának sajátosságai, valamint a gondozón kívüli környezet iránt.

A gyermek fokozatosan vizsgálni kezdi saját és anyja testét, megérinti a gondozó arcát, haját és más testrészeit, majd egyre aktívabban fordul a külvilág felé.

Mahlerék ezeket a jelenségeket a testi és pszichés elkülönülés kezdeti viselkedéses megnyilvánulásaiként értelmezték.

A differenciációs folyamat azonban nem jelenti a gondozóhoz fűződő kapcsolat megszűnését.

A gyermek éppen a korai kapcsolat fennmaradása mellett válhat képessé arra, hogy saját működését egyre önállóbban szervezze.

Mahler elméletének egyik legfontosabb felismerése ezért nem az eredeti szimbiotikus állapot minden részletének leírásában, hanem abban a fejlődési összefüggésben keresendő, amely a korai kapcsolati szabályozást és az önálló pszichés működés kialakulását egymással összekapcsolja.

A következő részben a szeparáció–individuáció első alfázisát, a differenciációt vizsgáljuk részletesen, különös tekintettel a testi én és a szelfhatárok kialakulására, az anya testének és arcának aktív feltárására, az idegenekkel kapcsolatos reakciók fejlődésére, valamint azokra a klinikai megfigyelésekre, amelyek alapján Mahlerék a pszichológiai elkülönülés első viselkedéses jeleit azonosították.


Felhasznált irodalom

Mahler, M. S., Pine, F., & Bergman, A. (1975/2002). The Psychological Birth of the Human Infant: Symbiosis and Individuation. London: Karnac Books.

A feldolgozás elsősorban a következő részekre épül:

  • Introduction and Historical Review (ix–xii. o.).

  • Overview (3–16. o.).

  • Evolution and Functioning of the Research Setting (17–38. o.).

  • The Forerunners of the Separation-Individuation Process (41–51. o.).

  • The First Subphase: Differentiation and the Development of the Body Image (52–64. o.).

  • Bruce (124–137. o.).

  • Donna (138–152. o.).

  • Wendy (153–168. o.).

  • Teddy (169–184. o.).

  • Sam (185–196. o.).

  • Variations Within the Subphases with Special Reference to Differentiation (197–209. o.).

  • Reflections on Core Identity and Self-Boundary Formation (220–224. o.).

Bond, A. H. (2008). Margaret Mahler: A Biography of the Psychoanalyst. Jefferson, NC: McFarland & Company.

A felhasznált részek elsősorban a korai élettörténetet, a gyermekpszichiátriai kutatások kialakulását, a Masters Children's Center munkáját, Mahler 1979-es gondozási tanácsait, valamint az elmélet későbbi szakmai megítélését bemutató fejezetek.

Forráskritikai megjegyzés: A cikk kizárólag a két megadott kötet alapján készült. Az eredeti pszichoanalitikus fogalmak és fejlődési hipotézisek Mahler, Pine és Bergman elméleti rendszerét tükrözik. A későbbi kritikákat és módosításokat Bond életrajzának ismertetése alapján tárgyaltam. A klinikai megfigyelések és a belőlük levont pszichoanalitikus következtetések eltérő bizonyító erejét a szövegben külön kezeltem.

 
 
 

Hozzászólások


Ha bármi kérdése lenne, itt elér.

Szekeres Kristóf pszichológus

1054 Budapest

Október 6. utca 24.54-es kapucsengő

06-70/527-0540

  • Black Facebook Icon

Success! Message received.

Egyéni pszichológiai tanácsadás ára:

 

20000 Ft/50 perc

38000 Ft/100 perc

© 2018 Szekeres Kristóf

bottom of page