Margaret Mahler és a pszichológiai születés elmélete

Egy új sorozatba kezdek, aminek az apropóját az adta, hogy nemrég gyerekem született. Ennek kapcsán én magam is elkezdem olvasni klasszikus gyermeklélektani szakirodalmat (M. Mahler, D. Stern, M. Klein, D. Winnicott) és a tervem az, hogy ezeknek a nagy elméletalkotóknak a munkáiból, elméleteiből írok egy sorozatot, első sorban magamnak.

Adósségot is törlesztek, mert pszichológusként nagyon keveset olvastam eredetiben, és ha ma újrakezdeném, akkor ezt csinálnám (más kérdés, hogy ma már sokkal több mindent és mélyebben megértek, mint 20 évvel ezelőtt). Tulajdonképpeni célom, hogy minél többet tudjak a saját kölykömről és lássam azokat a jelnségeket, folyamatokat amiről gyerekpszichológia nagy klasszikusai írtak.

Tervezek még Anna Freudról, Erik Eriksonról, Heinz Kohutról és még sokan másokról írni, akiket útközben találok. Próbálom a heti rendszerességet tartani, dehát egy gyerek, munka, a háztartás és suli mellett kevés időm van persze. Első sorban magamnak írom, hogy én megismerjem ezeket az elméleteket, ha pedig ezt rajtam kívül valaki még olvassa, annak örülni fogok. Ezeket a posztjaimat AI segítségével fogom írni, de ahol csak lehet, ahol rendelkezésre áll, a szerzők eredeti művei alapján készül majd a poszt. Kezdjük tehát elsőként Margaret Mahlerrel!

I. rész – Az elmélet kialakulása, a pszichológiai születés fogalma és a normál autisztikus fázis

A huszadik századi pszichoanalitikus fejlődéslélektan egyik meghatározó kérdése az volt, hogyan alakul ki a gyermekben az önmagáról mint másoktól elkülönülő személyről szerzett tapasztalat, és milyen fejlődési folyamatokon keresztül jut el a csecsemő attól a kezdeti állapottól, amelyben pszichés működése még szorosan összefonódik testi szükségleteinek szabályozásával, az önálló énfunkciók és a viszonylag stabil tárgykapcsolatok kialakulásáig. Margaret Mahler munkássága e probléma megértésére irányult, elméletének középpontjában pedig az a feltevés állt, hogy az ember biológiai megszületése és pszichológiai értelemben vett megszületése nem azonos időpontban történik.

Mahler, Fred Pine és Anni Bergman 1975-ben megjelent The Psychological Birth of the Human Infant: Symbiosis and Individuation című könyvükben a pszichológiai születést olyan fokozatosan kibontakozó intrapszichés folyamatként határozták meg, amelynek során a gyermek létrehozza a saját személyének elkülönültségére vonatkozó tapasztalatát, miközben egyre differenciáltabb kapcsolatot alakít ki a külvilággal, mindenekelőtt azzal a személlyel, aki korai életében elsődleges gondozóként és szeretettárgyként jelenik meg.

A modellben a szeparáció nem pusztán a fizikai eltávolodás képességét jelenti, az individuáció pedig nem azonos az önálló viselkedés egyes formáinak megjelenésével. A két fejlődési folyamat egymással összefüggésben, de nem feltétlenül azonos ütemben halad: a gyermek képes lehet motorosan eltávolodni az anyjától anélkül, hogy saját testének és pszichés működésének határairól már megfelelően szervezett tapasztalattal rendelkezne, ugyanakkor bizonyos kognitív vagy perceptuális képességei a mozgásos autonómiát megelőzően is fejlettek lehetnek.

Mahlerék számára ezért a pszichológiai születés legfontosabb eredménye nem a gondozótól való függetlenség egyszerű megszerzése, hanem az elkülönült személyiség kialakulása olyan kapcsolati környezetben, amely a gyermek önálló működésének fokozatos kibontakozását is lehetővé teszi.

Az elmélet történetének megértéséhez ugyanakkor elengedhetetlen figyelembe venni, hogy Mahler eredeti kutatásai nem az egészséges csecsemők fejlődésének leírására irányultak. A normál fejlődés vizsgálata a súlyosan zavart gyermekekkel szerzett klinikai tapasztalatokból nőtt ki, és az első fejlődési fázisokra vonatkozó elméleti elképzelések jelentős részét is ezekből a megfigyelésekből, valamint a korabeli pszichoanalitikus elméletekből vezette le.

Alma Halbert Bond 2008-ban megjelent Mahler-életrajza lehetővé teszi, hogy az elmélet kialakulását a kutató személyes és szakmai fejlődéstörténetének összefüggésében vizsgáljuk, az eredeti 1975-ös monográfia pedig részletesen dokumentálja azokat az elméleti megfontolásokat, megfigyelési módszereket és klinikai eseteket, amelyekre Mahler és munkatársai fejlődésmodelljüket építették.

A két kötet együttes olvasása azért különösen fontos, mert az eredeti műből rekonstruálható, mit állítottak Mahlerék a csecsemő legkorábbi pszichés működéséről, Bond későbbi feldolgozásából pedig az is megérthető, hogy az elmélet egyes elemeit milyen szakmai kritikák érték, és ezekre Mahler, illetve munkatársai hogyan reagáltak.

1. Az elmélet személyes és szakmai előzményei

Margaret Schoenberger 1897. május 10-én született Sopronban, jómódú, művelt zsidó családban. Édesapja, Gustav Schoenberger orvosként dolgozott, édesanyja, Eugenia Wiener Schoenberger pedig tizenkilenc éves volt Margaret születésekor.

Bond életrajzában Mahler korai kapcsolati tapasztalatai különösen hangsúlyos szerepet kapnak. A szerző szerint Margaret édesanyja első gyermekének születését nehezen fogadta, és a lányával kialakított kapcsolata kevésbé volt érzelmileg közeli, mint később második gyermekével, Suzannah-val.

Mahler későbbi visszaemlékezései alapján gondozásában kezdetben szoptatós dajka vett részt, akit körülbelül öthónapos korában elbocsátottak. Ezt követően más gondozók látták el, édesapja pedig az éjszakai megnyugtatásában is szerepet vállalt. Margaret saját elbeszéléseiben visszatérő elem volt a nehéz elalvás, a fokozott éberség és az a tapasztalat, hogy édesanyja érzelmi figyelmét nem tudta olyan mértékben elnyerni, mint húga.

Egyik meghatározó gyermekkori emlékében azt idézte fel, hogy édesanyját figyelte, amint szoptatja Suzannah-t, és közben gyengéd szavakkal fejezi ki iránta érzett szeretetét. Mahler később úgy vélte, hogy az anya és a csecsemő kapcsolatának megfigyelése iránti érdeklődése már ebben az időszakban megjelent.

Bond ezt az emléket az ismétlési kényszer pszichoanalitikus fogalmával hozza összefüggésbe, és felveti, hogy Mahler későbbi tudományos munkájában a korai kapcsolati tapasztalatok megértésére, illetve bizonyos értelemben történő újrafeldolgozására irányuló törekvés is szerepet játszhatott.

A könyv egy másik visszaemlékezést is ismertet, amelyben a gyermek Margaret újszülött kiscicákat talál, majd megpróbálja felnyitni azok még zárt szemét. Mahler felnőttként ezt a történetet saját megfigyelői kíváncsiságával és a fejlődési folyamatok befolyásolására irányuló érdeklődésével kapcsolta össze.

Ezek a történetek jól érzékeltetik, hogyan értelmezte Mahler saját személyiségének és tudományos érdeklődésének kialakulását, ugyanakkor az évtizedekkel később felidézett emlékek nem tekinthetők közvetlen bizonyítéknak arra, hogy a későbbi elméletalkotást meghatározott gyermekkori tapasztalatok okozták volna. Az ilyen kapcsolatok elsősorban életrajzi és pszichoanalitikus értelmezési lehetőségeket jelentenek.

Mahler tudományos érdeklődésének kialakulásában legalább ilyen fontos szerepet játszott orvosi és gyermekgyógyászati képzése. A bécsi Mauthner-Markhoff Kórház csecsemőgondozási rendelésén szerzett tapasztalatok során figyelt fel arra, hogy az újszülött és a fiatal csecsemő pszichés működése lényegesen eltér az idősebb gyermekekétől.

Ezeket a megfigyeléseket később azzal a feltevéssel kapcsolta össze, hogy az ember biológiai megszületésekor még nem rendelkezik az elkülönült énélmény és az önálló tárgykapcsolati működés későbbi formáival.

Az 1938-as emigrációt követően Mahler az Egyesült Államokban folytatta gyermekpszichiátriai és pszichoanalitikus munkáját. Korai klinikai érdeklődése többek között a ticbetegségek, a Tourette-szindróma, valamint a súlyos pszichés zavarokat mutató gyermekek működésére irányult.

A motoros tünetek vizsgálata során különösen foglalkoztatta az a kérdés, hogyan kapcsolódnak a mozgásos funkciók az énfejlődéshez, illetve miként befolyásolhatja egy adott funkció zavara a személyiség egészének szerveződését.

A későbbiekben a súlyosan zavart gyermekek vizsgálata vezette el ahhoz a feltevéshez, hogy a gyermekpszichopatológia bizonyos formái a korai én- és tárgykapcsolati fejlődés zavaraival állhatnak összefüggésben.

2. A gyermekkori pszichózisok kutatásától a normál fejlődés vizsgálatáig

Mahler, Pine és Bergman eredeti monográfiájának történeti bevezetése részletesen bemutatja, hogyan alakult át a kutatási érdeklődés a súlyos gyermekkori pszichózisok vizsgálatától az egészséges csecsemők fejlődésének megfigyeléséig.

Mahler már 1949-ben megfogalmazta azt a feltevését, hogy a szkizofréniához hasonló korai gyermekkori pszichotikus állapotok között elkülöníthetők az autisztikus és a szimbiotikus jellegű működésformák.

Az autisztikusnak nevezett esetekben a gyermek feltűnően kevés kapcsolati válaszkészséget mutatott, és úgy tűnt, mintha a gondozót nem tudná megfelelően felhasználni saját pszichés működésének szervezéséhez.

A szimbiotikusnak nevezett esetekben ezzel szemben Mahler olyan működést feltételezett, amelyben a gyermek nem képes megfelelően elkülöníteni önmagát a gondozótól, és az elkülönülés megtapasztalása szélsőséges szorongást válthat ki.

A két klinikai csoportot az akkori pszichoanalitikus elméleti keretben az identitás és a tárgykapcsolati fejlődés súlyos zavaraiként értelmezte.

1955-ben Mahler és Bertram Gosliner már megfogalmazta a normál szimbiotikus fejlődés és az abból történő szeparáció–individuáció általános folyamatának hipotézisét.

Az elképzelés szerint az egészséges gyermek fejlődésében is szükségszerűen megjelenik egy korai, az anyával való pszichés egységként leírt állapot, amelyet fokozatos elkülönülés követ.

A súlyosan zavart gyermekekkel szerzett tapasztalatokból azonban egy alapvető kutatási probléma adódott. Ha bizonyos klinikai állapotokat a normál szeparáció–individuáció elakadásaként kívánunk értelmezni, előbb pontosabban meg kell ismernünk, hogyan zajlik le ez a folyamat az egészséges fejlődés során.

Ezért a kutatók 1959-ben megkezdték az egészséges anya–gyermek párok párhuzamos megfigyelését.

A kutatási program kezdetben arra irányult, hogyan alakul ki a gyermekben az önmagáról mint különálló létezőről szerzett elemi tapasztalat, majd a megfigyelésekből fokozatosan körvonalazódott a négy szeparációs–individuációs alfázis rendszere.

Mahlerék eredetileg úgy gondolták, hogy a pszichológiai születés legfontosabb eseményei a második életévben kezdődnek. A megfigyelések azonban azt mutatták, hogy a tizenegy hónapos gyermekek elkülönülése már jelentősen előrehaladt, ezért a kutatási programot egyre fiatalabb csecsemőkre kellett kiterjeszteni.

Az 1963-ban benyújtott új kutatási pályázatban a szerzők már kifejezetten a négy alfázis longitudinális vizsgálatát tűzték ki célul.

A kutatást a National Institute of Mental Health támogatta, és a Masters Children's Center munkájában az évek során számos pszichiáter, pszichológus és pszichoanalitikus vett részt.

Az 1975-ös monográfia ennek a hosszú kutatási programnak az eredményeit foglalta össze.

A megfigyelési módszer sajátosságai

A Masters Children's Centerben az anya–gyermek párokat részben természetes helyzetekben, részben viszonylag állandó körülmények között figyelték meg.

A gyermekek számára kialakított helyiségekben játékok, mozgásos tevékenységre alkalmas terek és különböző megfigyelési lehetőségek álltak rendelkezésre. Az anyák többnyire szabadon dönthettek arról, mikor és mennyi ideig tartózkodnak az intézményben, és a kutatók igyekeztek a spontán interakciók alakulását követni.

A részt vevő megfigyelők részletes feljegyzéseket készítettek a gyermekek viselkedéséről, az anya és a gyermek közötti interakciókról, a motoros és nyelvi fejlődésről, a szeparációs helyzetekre adott reakciókról, valamint azokról az eseményekről, amelyekben a gyermek autonómiája vagy a gondozóhoz való viszonya megváltozott.

A kutatási program során megjelentek a filmfelvételek, a strukturáltabb megfigyelési szempontok és az adatok összehasonlítására irányuló módszerek is.

Az eredeti monográfia második fejezetében Pine maga is elismeri, hogy a kutatás kezdetben viszonylag kevéssé szisztematikus, erősen klinikai jellegű megfigyelésekre épült. A későbbi módszertani változtatásokkal olyan egyensúlyt próbáltak kialakítani, amely megőrzi a természetes helyzetek klinikai gazdagságát, de lehetővé teszi az ismétlődő jelenségek szisztematikusabb azonosítását.

A szerzők azt is elismerik, hogy a kutatási eljárások nem voltak mentesek a megfigyelői torzításoktól, és a részt vevő anyák sem alkottak reprezentatív mintát.

Az anyák jelentős része személyes kapcsolatok révén került a kutatásba, és a részvételük önkéntes volt. A vizsgálatokba elsősorban olyan családokat kívántak bevonni, amelyekben nem mutatkoztak súlyos pszichopatológiai vagy fejlődési eltérések.

A kutatás tehát nem a teljes populáció fejlődésének reprezentatív vizsgálata volt, hanem egy viszonylag szűk, klinikai szempontból részletesen követett minta megfigyelése.

Ez a körülmény a normál autisztikus fázis értékelésekor különösen fontos, mivel a legkorábbi élethetek pszichés működésére vonatkozó állításokat a szerzők nem ugyanazzal a részletes megfigyelési anyaggal támasztották alá, mint a későbbi szeparációs–individuációs alfázisok leírását.

3. A pszichológiai születés elméletének alapfogalmai

A pszichológiai születés elméletének kiindulópontja az a különbségtétel, amelyet Mahlerék a biológiai és a pszichológiai születés között tesznek.

A biológiai születés egy meghatározható esemény, amelynek következtében a gyermek önálló testi szervezetként kezd működni. A pszichológiai születés ezzel szemben fokozatos intrapszichés fejlődési folyamat, amelynek eredményeként a gyermek kialakítja saját személyének elkülönültségére vonatkozó tapasztalatát.

A szerzők szerint az elkülönült énélmény nem egyszerűen annak felismerését jelenti, hogy a gyermek fizikailag különálló személy, hanem azt a képességet is, hogy saját pszichés működését és a külvilágot viszonylag stabil, egymástól elkülöníthető reprezentációk segítségével szervezze.

A szeparáció és az individuáció két egymással összefüggő, de nem azonos fejlődési folyamat.

A szeparáció az anyától való pszichés elkülönülés, illetve az elkülönülés felismerésének kialakulására vonatkozik. Az individuáció ezzel párhuzamosan az önálló énfunkciók, a sajátos egyéni működés és az identitás kezdeti szerveződését jelenti.

Mahlerék hangsúlyozzák, hogy a szeparáció nem azonos a fizikai távolsággal. A gyermek akkor is rendelkezhet az elkülönültség fejlettebb pszichés tapasztalatával, ha a gondozó fizikailag közel van hozzá, és fordítva, jelentős fizikai távolságra is eltávolodhat anélkül, hogy pszichésen képes lenne megfelelően szabályozni az elkülönülés élményét.

A szimbiózis szintén intrapszichés fogalomként szerepel a modellben. Nem egyszerűen a fokozott kapaszkodást, a közelségkeresést vagy a biológiai függőséget jelenti, hanem azt a feltételezett pszichés állapotot, amelyben a gyermek még nem különíti el megfelelően saját énreprezentációját a gondozó reprezentációjától.

A szerzők ezt külön hangsúlyozzák, mert a szimbiotikus viselkedés látszólagos hiánya vagy jelenléte önmagában nem elegendő a feltételezett belső állapot megállapításához.

Az identitás fogalmát Mahlerék szintén a legkorábbi pszichés szerveződés szintjén használják. Az elkülönült identitás kialakulásának kezdetén nem annak tudásáról beszélnek, hogy a gyermek milyen személy, hanem arról az alapvető tapasztalatról, hogy önállóan létező entitás.

Ebben a rendszerben a normál autisztikus és a normál szimbiotikus fázis a szeparáció–individuáció előzményei. A tulajdonképpeni szeparációs–individuációs folyamat körülbelül a negyedik-ötödik hónaptól a harmincadik-harminchatodik hónapig tart, miközben egyes összetevői a későbbi életkorokban is újra megjelenhetnek.

A négy alfázis a differenciáció, a gyakorlás, az újraközeledés és az individuáció megszilárdulása, illetve az érzelmi tárgykonstancia kialakulása felé vezető fejlődés.

A fejlődési szakaszok nem élesen elkülönülő periódusok. Mahlerék szerint az egyes szakaszok között jelentős átfedések vannak, és a korábbi működésformák bizonyos elemei a későbbi fejlődés során is fennmaradhatnak.

Ez az elmélet egészének megértéséhez nélkülözhetetlen, mert a gyermek fejlődése nem úgy történik, hogy az egyik pszichés szerveződés maradéktalanul megszűnik, és helyét minden tekintetben egy újabb, fejlettebb szerveződés veszi át.

Az eredeti monográfia első szeparációs–individuációs alfázisnak a differenciációt nevezi. A normál autisztikus fázis tehát nem az első alfázis, hanem a teljes fejlődési sorozat legkorábbi, a szimbiózist és a szeparáció–individuációt megelőző szakasza.

4. A normál autisztikus fázis: az első élethetek pszichés szerveződésének klasszikus modellje

Mahler, Pine és Bergman a normál autisztikus fázist az élet első heteire helyezik, és olyan kezdeti fejlődési állapotként írják le, amelyben a csecsemő működését elsősorban fiziológiai szabályozási folyamatok határozzák meg.

A modell szerint az újszülött életében az alvásszerű állapotok túlsúlyban vannak az éber működéssel szemben, a külvilágra irányuló figyelem pedig még nem rendelkezik azzal a tartóssággal és szervezettséggel, amely a későbbi fejlődési időszakokban megfigyelhető.

Mahlerék az állapotot a méhen belüli létezés bizonyos sajátosságainak folytatásaként értelmezik, miközben hangsúlyozzák, hogy a születés után a gyermeknek új környezeti feltételekhez kell alkalmazkodnia.

Az elmélet megalkotásakor Freud 1911-es írására is támaszkodtak, amelyben a madártojás egy viszonylag zárt pszichés rendszer metaforájaként jelenik meg. A tojásban fejlődő embrió saját táplálékkészlettel rendelkezik, a külső környezet pedig elsősorban a megfelelő hőmérséklet biztosításával járul hozzá fennmaradásához.

Mahler ezt a képet a legkorábbi csecsemőkori pszichés működés metaforájaként használta, ugyanakkor a gyermek tényleges biológiai állapota természetesen különbözik az önellátónak leírt modelltől.

Az újszülött életben maradása teljes egészében a gondozói környezettől függ, de Mahlerék feltételezése szerint a gyermek kezdetben még nem képes ezt a függőségi kapcsolatot a későbbi értelemben vett külső tárgykapcsolatként megtapasztalni.

A normál autisztikus fázisban ezért nem a gondozó tényleges hiányáról van szó, hanem a gondozó pszichés reprezentációjának feltételezett éretlenségéről.

A fiziológiai homeosztázis elsődlegessége

Az eredeti elmélet szerint a normál autisztikus fázis legfontosabb fejlődési feladata az újszülött fiziológiai egyensúlyának kialakítása és fenntartása a méhen kívüli környezetben.

A születést követően a gyermek szervezetének alkalmazkodnia kell a hőmérséklet, a táplálkozás, a légzés és a különböző testi szükségletek szabályozásának új feltételeihez.

Mahlerék szerint a csecsemő éber működésében kezdetben a szükségleti feszültségek kialakulása és csökkenése a meghatározó.

A gyermek éhség, testi kellemetlenség vagy más szükségleti állapot következtében felébred, sírással vagy egyéb motoros reakciókkal jelzi a feszültség növekedését, majd a szükséglet kielégítését követően ismét nyugodtabb állapotba kerülhet.

A szerzők a legkorábbi pszichés működés szabályozását ezért elsősorban szomatopszichés mechanizmusokkal hozzák összefüggésbe.

A homeosztázis fogalma ebben az összefüggésben nem egyszerűen biológiai egyensúlyt jelöl, hanem azokat a kezdeti szabályozási folyamatokat is, amelyekből a későbbi pszichés önszabályozás kialakulhat.

Mahlerék szerint a testi feszültség, a kielégülés, a kellemetlenség csökkenése és az ezekhez kapcsolódó affektív tapasztalatok jelentik a későbbi pszichés differenciáció egyik előfeltételét.

Az első élethetekben tehát az elmélet szerint nem a stabil tárgykapcsolatok, hanem a testi működés megszervezése kerül előtérbe.

Az ingervédő rendszer feltevése

Mahler korai modelljének másik meghatározó eleme a veleszületett ingervédő rendszer feltételezése.

Az elmélet szerint az újszülött viszonylag magas küszöbbel reagál bizonyos külső ingerekre, ami megvédi attól, hogy az új környezeti feltételek túlzott megterhelést jelentsenek számára.

A normál autisztikus fázisban a külvilágból származó ingerek pszichés megszállása, különösen a távolsági érzékeléshez kapcsolódó ingereké, még viszonylag csekély.

A szerzők ezt úgy értelmezik, hogy a csecsemő figyelme és pszichés energiája kezdetben elsősorban saját szervezetének működésére irányul.

Az ingervédő rendszer azonban nem jelenti azt, hogy a csecsemő semmilyen külső ingerre nem reagál.

Mahlerék kifejezetten hivatkoznak Wolff és Fantz korai csecsemőkutatásaira, amelyek kimutatták, hogy az újszülött bizonyos körülmények között már képes a külvilágból érkező ingerekre reagálni.

Wolff megfigyeléseiben különösen fontosak voltak azok a rövid, éber, de viszonylag mozdulatlan állapotok, amelyek során a csecsemő figyelme a külvilág felé fordulhat.

Mahlerék ezeket az átmeneti állapotokat a későbbi fejlődési szakaszokkal való folytonosság jeleinek tekintették.

Az eredeti elmélet tehát nem azt állította, hogy az újszülött teljesen érzéketlen a környezetére, hanem azt, hogy a külső ingerekre irányuló pszichés működés kezdetben még nem rendelkezik a későbbi állapotokra jellemző szervezettséggel.

Ez a különbségtétel azért fontos, mert a normál autisztikus fázis későbbi kritikái részben éppen arra vonatkoztak, hogy az újszülött korai válaszkészsége és a feltételezett általános pszichés elkülönületlenség miként egyeztethető össze egymással.

A primer nárcizmus és a testi működés megszállása

A normál autisztikus fázis Mahler eredeti elméletében a primer nárcizmus fogalmához kapcsolódik.

A szerzők a primer nárcizmus korai időszakán belül két, egymást követő fejlődési állapotot különítenek el.

Az első, abszolút primer nárcizmusnak nevezett állapotban a csecsemő feltételezésük szerint még nem rendelkezik annak pszichés felismerésével, hogy szükségleteit egy tőle elkülönült gondozó elégíti ki.

A szükséglet kielégülése a gyermek szubjektív működésében ezért mintha saját szervezetének feltétlen működéséhez tartozna.

Mahlerék ezt az állapotot Ferenczi korai omnipotenciafogalmával hozzák összefüggésbe.

A csecsemő szükségletei a külső gondozó tevékenységének köszönhetően kielégülnek, de a modell szerint a gyermek még nem képes a kielégülés forrását tőle elkülönült személyként reprezentálni.

A következő fejlődési időszakban fokozatosan megjelenik annak homályos tapasztalata, hogy a feszültség csökkenése valamilyen külső forráshoz kapcsolódik.

Ez a változás a primer nárcizmus második, már a szimbiotikus fázishoz kapcsolódó állapotát jelenti.

Az elmélet szerint a szükséglet kielégülésének forrása ekkor már bizonyos mértékig megkülönböztethető, de még nem szerveződik a későbbi értelemben vett elkülönült tárgyreprezentációvá.

A normál autisztikus és a normál szimbiotikus fázis között tehát nem a függőség megléte vagy hiánya jelenti a különbséget, hanem az, hogy a gyermek pszichés működésében miként kezd megszerveződni a szükségleteit kielégítő személy tapasztalata.

5. A cönesztéziás szerveződéstől a perceptuális differenciációig

A normál autisztikus fázis értelmezéséhez különösen fontos a cönesztéziás (coenesthetic) működés fogalma, amelyet Mahlerék René Spitz munkásságához kapcsolódva használnak.

A cönesztéziás tapasztalat a szervezet egészéből származó, kezdetben kevéssé differenciált testi érzésekre vonatkozik.

A fiatal csecsemő számára a belső szervek működése, az izomfeszülés, a testhelyzet és a különböző szükségleti állapotok olyan komplex érzékelési tapasztalatot alkothatnak, amely még nem tagolódik a későbbi észlelési és kognitív működésre jellemző módon.

Mahlerék szerint a normál autisztikus fázisban a cönesztéziás szerveződés dominál, míg a későbbi fejlődés során egyre nagyobb jelentőséget kapnak a differenciáltabb perceptuális rendszerek.

Ezt a változást a pszichoanalitikus energiaelmélet nyelvén úgy írják le, hogy a libidinális megszállás fokozatosan a test belsejéből a testfelszín és az érzékszervek irányába tolódik el.

Az eredeti modellben különös jelentősége van ennek az eltolódásnak, mert Mahlerék szerint a gyermek saját teste és a külvilág közötti határok kialakulásának egyik előfeltétele.

A belső testi érzések a későbbi szelfélmény egyik korai magját alkothatják, míg a testfelszín és a távolsági érzékelés fokozatos fejlődése hozzájárulhat annak megtapasztalásához, hogy bizonyos ingerek a szervezeten kívülről származnak.

A szerzők azonban nem állítják, hogy ez a folyamat a születés pillanatától kezdve teljesen elkülönült rendszerek működését jelentené.

A legkorábbi reakciókat globálisnak, diffúznak és szinkretikusnak írják le, ami a különböző testi működések kezdeti integrálatlanságára vonatkozó feltevésüket tükrözi.

Az újszülött reflexműködésének szerepe

Mahlerék a normál autisztikus fázisban különbséget tesznek a veleszületett reflexek és a tapasztalatok hatására szerveződő korai viselkedésmintázatok között.

A szopó-, kereső- és fogóreflex, valamint a Moro-reflex olyan veleszületett működések, amelyek az újszülött biológiai alkalmazkodásában jelentős szerepet játszanak.

A mell felé történő fejfordítás azonban Mahlerék értelmezésében már nem kizárólag reflexes működésként jelenik meg.

Amennyiben a gyermek korábbi kellemes tapasztalataival összefüggésben fordul a mell vagy a mellbimbó irányába, akkor a viselkedés a tapasztalat és az érzékelés közötti kezdetleges kapcsolat kialakulására is utalhat.

A szerzők Freud korai elképzeléseihez kapcsolódva úgy értelmezik ezt a jelenséget, hogy a kellemes tapasztalat emlékezeti nyoma és a külső inger észlelése fokozatosan összekapcsolódhat.

Hasonló jelentőséget tulajdonítanak a vizuális követés kialakulásának.

A szemmel követett tárgy vagy személy már olyan külvilágra irányuló perceptuális működést feltételez, amely túlmutat a pusztán globális testi reakciókon.

Ezért Mahlerék a keresőreflexhez kapcsolódó fejfordítást és a vizuális követést a későbbi perceptuális differenciáció előzményeinek tekintették.

A fejlődés tehát már a legkorábbi hetekben is tartalmaz olyan átmeneti jelenségeket, amelyek a későbbi, összetettebb pszichés működés irányába mutatnak.

6. A normál autisztikus fázis és a korai énfunkciók kialakulása

A klasszikus pszichoanalitikus énpszichológia szempontjából Mahler elméletének egyik fontos kérdése az volt, hogyan szerveződnek a kezdetben integrálatlan énfunkciók.

Az újszülött bizonyos autonóm működésekkel már rendelkezik, de ezek a korai élethetekben még nem alkotnak olyan összetett pszichés szerveződést, amely a későbbi személyiség működésére jellemző.

Mahlerék Hartmann elméletére támaszkodva különbséget tesznek a veleszületett autonóm funkciók és a fejlődés során kialakuló integrált énfunkciók között.

A korai perceptuális és motoros működések ezért önmagukban még nem bizonyítják az elkülönült énreprezentáció létrejöttét.

A gyermek rendelkezhet bizonyos érzékelési vagy mozgásos képességekkel, miközben a saját testéről és a külvilágról alkotott pszichés tapasztalat még kevéssé szervezett.

Mahlerék elméletében a szelfreprezentáció kialakulása a testi tapasztalatok differenciálódásával és integrációjával kapcsolódik össze.

A belső testi érzések, a testfelszínről származó ingerek és a mozgásos tapasztalatok fokozatosan olyan szerveződési alapot teremthetnek, amelyre a későbbi elkülönült énélmény épül.

Az eredeti könyv utolsó részében Mahler külön is visszatér a testi én és a szelfhatárok kialakulásának kérdésére.

A szerzők szerint a testkép fejlődése nem tekinthető kizárólag vizuális vagy kognitív folyamatnak. A gyermek saját mozgásának, a testfelszín érintésének, a gondozó általi tartásnak és a környezettel való testi érintkezésnek egyaránt szerepe lehet abban, hogy saját testét fokozatosan elkülönült egységként tapasztalja meg.

Ugyanakkor kifejezetten elismerik, hogy a gyermek belső testi élményei a külső megfigyelő számára csak korlátozottan hozzáférhetők.

A csecsemő testéről alkotott szubjektív tapasztalata nem figyelhető meg közvetlenül, ezért annak fejlődésére a kutatók elsősorban viselkedéses jelenségekből következtetnek.

Ez a módszertani korlát a normál autisztikus fázis egészének értelmezésére is vonatkozik.

7. Az átmenet a normál autisztikus fázisból a szimbiotikus fázisba

Mahlerék szerint a normál autisztikus fázist a normál szimbiotikus időszak követi, amelynek kezdete hozzávetőlegesen a második élet hónapjára tehető.

A szerzők úgy értelmezik ezt az átmenetet, hogy a gyermek egyre nagyobb figyelmet és pszichés energiát fordít azokra az ingerekre, amelyek a gondozó tevékenységéhez kapcsolódnak.

A szükségletek kielégítésének ismétlődő tapasztalatai során fokozatosan kialakul annak homályos felismerése, hogy a feszültség csökkenése valamilyen külső forráshoz kapcsolódik.

A szimbiotikus fázisban azonban Mahlerék szerint a gyermek még nem különíti el világosan saját működését az anyáétól.

A két személy közötti kapcsolatot ezért egyfajta kettős egységként (dual unity) írják le, amelyben az anya és a gyermek pszichésen közös határok között szerveződnek.

A szimbiózis fogalma ebben az összefüggésben metaforikus.

Nem a biológiai szimbiózis pontos megfelelője, hanem olyan feltételezett intrapszichés állapot, amelyben a gyermek saját énjének és a gondozónak a reprezentációi még nem differenciálódtak megfelelően.

Mahlerék szerint a szimbiotikus fázis során a kezdeti ingervédő rendszer fokozatosan átalakul.

A külvilág ingereivel szembeni viszonylagos zártság helyett egyre inkább olyan szelektív és receptív működés jelenik meg, amely lehetővé teszi a gondozóhoz kapcsolódó ingerek felvételét és pszichés feldolgozását.

A szerzők ezt a változást a test belsejéről a szenzoros-perceptuális periféria irányába történő libidinális eltolódással kapcsolják össze.

A szimbiotikus fázis legfontosabb pszichés eredményének a gondozó kezdetleges megszállását tekintik.

A gyermek egyre inkább a gondozóval kapcsolatos tapasztalatok köré szervezi működését, miközben az anya és a gyermek elkülönült reprezentációi még nem alakultak ki teljesen.

8. A gondozó mint kiegészítő én: a korai kapcsolat szervező szerepe

Mahlerék eredeti modelljében a gondozó nem egyszerűen a fiziológiai szükségletek kielégítője, hanem a gyermek kezdetleges pszichés működésének szervező tényezője.

A szerzők Spitz nyomán a gondozót a csecsemő kiegészítő énjének (auxiliary ego) tekintik.

Ez a fogalom arra utal, hogy a gyermek kezdetben még nem képes önállóan megszervezni valamennyi olyan szabályozási folyamatot, amely az alkalmazkodáshoz szükséges.

A gondozó testi és érzelmi válaszai ezért olyan külső szabályozási feltételeket teremtenek, amelyek között a csecsemő saját működése fokozatosan differenciálódhat.

A tartás, a megnyugtatás, az etetés, a szemkontaktus és a gondozó hangja olyan ismétlődő tapasztalatokat jelenthetnek, amelyek hozzájárulnak a szükségleti feszültségek szabályozásához és a korai perceptuális-affektív kapcsolatok kialakulásához.

Mahlerék különösen fontosnak tartották a testi érintkezés és a tartás szerepét.

A gondozó karjában tartott gyermek a testfelszínét érő nyomás, a mozgás, a hőmérséklet és a különböző kinesztetikus ingerek révén olyan összetett érzékelési tapasztalatokhoz jut, amelyek az eredeti modell szerint a későbbi testkép és énreprezentáció kialakulását is támogatják.

A szerzők a szemkontaktus jelentőségét is hangsúlyozták.

Megfigyeléseik szerint a csecsemő számára különösen fontosak lehetnek azok a helyzetek, amelyekben a gondozó arca jól látható, és a gyermek a táplálás vagy más gondozási tevékenység közben vizuális kapcsolatot alakíthat ki vele.

Mahlerék a kezdetben nem specifikus szociális mosoly kialakulását a korai tárgykapcsolati fejlődés egyik fontos jelének tekintették.

A későbbi, meghatározott személyre irányuló mosoly megjelenése számukra annak bizonyítékaként szolgált, hogy a gyermek egyre differenciáltabban viszonyul a gondozóhoz.

A normál autisztikus fázis és a szimbiotikus fázis közötti átmenet tehát nem kizárólag biológiai érési folyamatként jelenik meg, hanem a gondozóval való ismétlődő interakciók révén kialakuló pszichés szerveződésként is.

9. Klinikai megfigyelések a korai gondozásról: a tartás, a táplálás és az érzelmi kapcsolat

Az eredeti monográfia harmadik fejezete több olyan megfigyelést tartalmaz, amelyből jól megérthető, mit tekintettek Mahlerék a korai gondozás fejlődési jelentőségének.

A szerzők külön hangsúlyozzák, hogy a szoptatás önmagában nem feltétlenül jelent optimális érzelmi közelséget.

Az egyik megfigyelt anya szoptatta gyermekét, de a táplálás számára elsősorban praktikus és hatékonysági szempontból volt fontos. A gyermeket úgy helyezte az ölébe, hogy közben saját karjai lehetőleg szabadon maradjanak, és nem alakított ki olyan tartást, amely a gyermek számára folyamatos testi megtámasztást biztosított volna.

Mahlerék megfigyelése szerint a gyermek hosszabb ideig kevés mosolyt mutatott, majd a szociális mosoly megjelenése után is viszonylag kevéssé differenciált reakciókkal válaszolt különböző személyekre és helyzetekre.

Egy másik anya szintén szoptatta gyermekét, de saját neveltetése és a szoptatással kapcsolatos gátlásai miatt nehezen tudott ellazulni a táplálási helyzetben.

A szerzők ezzel szemben olyan anyáról is beszámolnak, aki nem szoptatta gyermekeit, de a táplálás során szorosan magához ölelte őket, megfelelően megtámasztotta testüket, mosolygott rájuk és beszélt hozzájuk.

Az utóbbi anya egyik gyermeke korán mutatott szociális mosolyt, és a gondozóhoz való specifikus kapcsolódás jelei is hamar megjelentek.

Mahlerék ezeket a megfigyeléseket annak alátámasztására használták, hogy a gondozói kapcsolat minősége nem azonosítható a táplálás technikai módjával.

A testi tartás, az érzelmi hozzáférhetőség, a vizuális kapcsolat és a gondozó viselkedésének a gyermek szükségleteihez való illeszkedése különösen fontos szerepet kaphat.

Ezek azonban klinikai megfigyelések, nem olyan kontrollált vizsgálatok, amelyek alapján a későbbi mosolyreakciók vagy kapcsolati különbségek okai egyértelműen meghatározhatók lennének.

A megfigyelések értéke elsősorban abban áll, hogy a gondozást komplex kapcsolati eseményként mutatják be, amelyben a fizikai szükségletek kielégítése és az érzelmi kommunikáció egymással összefüggő folyamatok.

10. Junie esete: a korai gondozói elvárások és a motoros fejlődés kölcsönhatása

A monográfia egyik érdekes klinikai példája Junie története.

Junie édesanyja rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított gyermeke fejlődési teljesítményeinek, különösen a motoros készségek korai megjelenésének.

A gyermek jó izomtónussal és megfelelő testi fejlettséggel rendelkezett, anyja pedig gyakran álló helyzetben tartotta az ölében, és arra ösztönözte, hogy minél korábban mutasson olyan mozgásos teljesítményeket, amelyekre büszke lehetett.

Mahlerék szerint az anya ilyen típusú viselkedése fokozatosan hozzájárult ahhoz, hogy a gyermek számára az álló testhelyzet különösen jelentős, örömteli és gyakran ismételt mozgásmintázattá váljon.

Junie később is erőteljesen törekedett a felállásra, miközben a kúszáshoz és mászáshoz szükséges koordinált mozgások fejlődése nehezebben bontakozott ki.

A szerzők ezt az esetet annak példájaként értelmezték, hogy a gondozó által megerősített korai motoros mintázatok később a gyermek autonóm működésének szerveződésében is szerepet kaphatnak.

A klinikai megfigyelés különösen érdekes abból a szempontból, hogy a motoros fejlődést nem kizárólag az idegrendszeri érés következményeként értelmezi.

Mahlerék szerint az anya–gyermek interakciók során bizonyos mozgások fokozott érzelmi jelentőséget nyerhetnek, és ez befolyásolhatja azok gyakoriságát, illetve más motoros lehetőségekhez való viszonyát.

Junie történetéből ugyanakkor nem következik, hogy a korai felállítás szükségszerűen kedvezőtlen motoros fejlődést eredményez. Az eset egy konkrét anya–gyermek kapcsolatban megfigyelt sajátos fejlődési mintázatot mutat be.

11. Carl esete: a megnyugtatási mintázat játékká alakulása

A korai gondozási mintázatok későbbi fejlődési jelentőségére Mahlerék Carl történetét is felhasználják.

Carl édesanyja az elválasztás során, amikor a gyermek továbbra is kereste a szoptatást, gyakran fel-le mozgatta őt az ölében, hogy megnyugtassa.

A mozgás fokozatosan ismétlődő kapcsolati mintázattá vált.

A gyermek később maga is átvette ezt a ritmikus mozgásformát, majd a szerzők megfigyelése szerint egy olyan kukucsjátékhoz hasonló interakcióvá alakította, amelyben az eltűnés és az újbóli megjelenés váltakozott.

Carl idővel ezt a játékot nemcsak édesanyjával, hanem más családtagokkal és látogatókkal is használta.

Mahlerék az esetet annak példájaként értelmezték, hogy egy korai testi megnyugtatási mintázat a későbbi fejlődés során aktív, társas és szimbolikusabb működés alapjává válhat.

A folyamatban a gyermek nem egyszerűen passzívan ismételte a gondozó viselkedését, hanem saját kezdeményezésű tevékenységgé alakította azt.

A szerzők számára ez a változás az individuáció egyik fontos aspektusát szemléltette: a korábban a gondozó által szabályozott működés fokozatosan a gyermek saját tevékenységének részévé válhat.

A példa egyúttal azt is mutatja, hogy a korai testi tapasztalatok későbbi fejlődési jelentősége nem feltétlenül közvetlenül, hanem átalakult viselkedéses formákban jelenhet meg.

12. A ritmikus önnyugtatás és a kapcsolati működés: egy másik kislány megfigyelése

Mahlerék egy olyan kislány fejlődését is ismertetik, akinek édesanyja gyakran mechanikusnak ható, ritmikus ringatással próbálta megnyugtatni gyermekét.

A szerzők megfigyelése szerint az anya érzelmi kapcsolódása ezekben a helyzetekben kevésbé volt kifejezett, a ringatás pedig inkább ismétlődő, sztereotip mozgásmintázatként jelent meg.

A gyermek később maga is alkalmazni kezdte a ritmikus ringatást.

A mozgást azonban nem elsősorban a gondozóval való kapcsolat kialakítására használta, hanem önnyugtatási és önstimuláló tevékenységként.

A differenciáció időszakában előfordult, hogy a kislány tükör előtt ringatózott, mintha a mozgásos élményt vizuális visszajelzéssel egészítené ki.

Mahlerék ezt a működést Carl esetével állították szembe.

Míg Carl a korai megnyugtatási mintázatot később társas játékká alakította, a kislány ringatózása inkább saját testi ingerlésére irányult.

A szerzők ebből arra következtettek, hogy a korai gondozási mintázatok átvétele eltérő fejlődési funkciókat tölthet be.

A hasonló mozgásos tevékenységek tehát önmagukban nem feltétlenül azonos pszichés jelentésűek.

Az eset ugyanakkor nem bizonyítja, hogy az ismétlődő ringatózás önmagában pszichopatológiai jelenség, vagy hogy kialakulása kizárólag az anya gondozási stílusából következik.

A megfigyelés értéke elsősorban abban rejlik, hogy a korai viselkedésformák kapcsolati és fejlődési összefüggéseinek vizsgálatára hívja fel a figyelmet.

13. Az első fejlődési fázis és a későbbi differenciáció kapcsolata: öt gyermek fejlődéstörténetének tanulságai

Mahler, Pine és Bergman monográfiájának harmadik része öt gyermek fejlődését mutatja be részletesen.

Bruce, Donna, Wendy, Teddy és Sam története nem egyszerűen a klasszikus fejlődési szakaszok illusztrációjaként szerepel a könyvben. Az esetek különösen fontosak abból a szempontból, hogy a szerzők saját korábbi feltevéseik korlátait is felismerik bennük.

A negyedik részben Mahler kifejezetten visszatér az öt gyermek fejlődéstörténetére, és megvizsgálja, hogyan viszonyultak a későbbi szeparációs–individuációs folyamatok a korai szimbiotikus kapcsolat minőségéhez.

Bruce: nehéz korai szabályozás és viszonylag korai differenciáció

Bruce korai fejlődését jelentős feszültség, nyugtalanság és alvási nehézség jellemezte.

Mahlerék megfigyelése szerint a gyermek nehezen alkalmazkodott az anya testi tartásához, gyakran sírt, és bizonyos helyzetekben nehezen lehetett megnyugtatni.

A negyedik-ötödik hónap körül az anya–gyermek kapcsolat illeszkedését bizonytalannak ítélték meg.

Bruce ugyanakkor viszonylag korán mutatta a külvilág iránti fokozott érdeklődés és a differenciáció bizonyos jeleit.

Mahlerék ezt részben a gyermek fokozott auditív érzékenységével és éberségével hozták összefüggésbe.

Az eset azért jelentős, mert nem támasztotta alá azt az egyszerű feltevést, hogy a nehezebb korai kapcsolat szükségszerűen késleltetett differenciációhoz vezet.

Donna: kedvező korai kapcsolat mellett kialakuló szeparációs nehézségek

Donna korai fejlődése ezzel szemben kifejezetten harmonikusnak tűnt.

Édesanyja érzelmileg elérhető volt, a gyermek nyugodt, megfelelően fejlődő csecsemőnek mutatkozott, és az anya–gyermek kapcsolat illeszkedését a megfigyelők kedvezőnek tartották.

Donna már az ötödik hónap körül a differenciáció egyes jeleit mutatta, és a későbbi fejlődés során is számos területen jó képességekkel rendelkezett.

A szeparációs–individuációs folyamat későbbi szakaszaiban azonban jelentősebb szeparációs szorongás alakult ki nála.

A szerzők számára ez különösen fontos megfigyelés volt, mert megkérdőjelezte azt a feltételezést, hogy az optimális korai szimbiózis szükségszerűen problémamentes későbbi elkülönülést eredményez.

Wendy: korai perceptuális érzékenység és differenciáció

Wendy édesanyjával kezdetben szoros, érzelmileg kielégítő kapcsolatban élt.

Mahlerék megfigyelése szerint a gyermek már a harmadik-negyedik hónap körül fokozottan reagált bizonyos vizuális és környezeti ingerekre.

A hirtelen mozgások, ismeretlen személyek és váratlan változások időnként erőteljes reakciókat váltottak ki belőle.

A szerzők ezt a korai differenciációt nem az anya–gyermek kapcsolat elégtelenségével, hanem elsősorban a gyermek veleszületett perceptuális érzékenységével hozták összefüggésbe.

Wendy esetében tehát a korai differenciáció nem feltétlenül fejlettebb és kiegyensúlyozottabb énműködést jelentett, hanem egyes perceptuális rendszerek fokozott aktivitásával is összefügghetett.

Teddy: kedvezőtlen korai körülmények és későbbi fejlődési rendeződés

Teddy születése után a családot több megterhelő esemény érte, amelyek az anya érzelmi hozzáférhetőségét is befolyásolták.

A gyermek kezdetben viszonylag kevés érdeklődést mutatott a külvilág iránt, és a differenciáció egyes jelei is később jelentek meg.

Mahlerék a korai fejlődési nehézségeket részben a gondozói kapcsolat kedvezőtlen körülményeivel hozták összefüggésbe.

A későbbi fejlődés során azonban Teddy egyre aktívabban kereste a kapcsolatot, és a harmadik életév végére a szerzők szerint viszonylag megfelelő tárgykonstanciát és önálló működést ért el.

Az eset arra figyelmeztette a kutatókat, hogy a korai differenciáció késése önmagában nem feltétlenül megbízható előrejelzője a későbbi súlyos pszichopatológiának.

Sam: eltérő ütemben fejlődő szeparáció és individuáció

Sam esetében a korai anya–gyermek kapcsolatot Mahlerék túlzottan intenzívnek és ingerlésben gazdagnak írták le.

Az anya folyamatosan igyekezett kapcsolatot teremteni gyermekével, miközben Sam viszonylag korán olyan viselkedéseket mutatott, amelyek a saját tevékenység és a kapcsolati távolság szabályozására irányultak.

A gyermek motoros fejlődése ugyanakkor lassabban haladt.

Mahlerék szerint Sam individuációjának bizonyos összetevői megelőzték a fizikai elkülönülés lehetőségeit.

A gyermek ezért sajátos módon próbálta szabályozni az anya közelségét, és bizonyos helyzetekben elutasító vagy távolságtartó viselkedéssel védte autonóm tevékenységét.

Sam esete különösen fontos szerepet kapott a szerzők későbbi elméleti reflexióiban, mert megmutatta, hogy a szeparáció és az individuáció két fejlődési vonala jelentősen eltérő ütemben is alakulhat.

Mit tanultak Mahlerék az öt esetből?

Az öt gyermek fejlődéstörténete alapján a szerzőknek több korábbi feltételezésüket módosítaniuk kellett.

Nem igazolódott egyértelműen, hogy a kedvező korai szimbiotikus kapcsolat szükségszerűen későbbi differenciációval és harmonikusabb fejlődéssel járna.

Az sem bizonyult általános szabálynak, hogy a korai differenciáció minden esetben kedvezőtlen gondozási körülmények következménye lenne.

A gyermekek veleszületett érzékenysége, perceptuális sajátosságai, motoros fejlődése és a gondozói kapcsolat minősége összetett módon hatottak egymásra.

Mahlerék végül három tényezőcsoportot emeltek ki a fejlődés meghatározó összetevőiként: a gyermek veleszületett adottságait, a korai anya–gyermek kapcsolat sajátosságait és a fejlődés során bekövetkező jelentős eseményeket.

A szerzők külön hangsúlyozták, hogy az egyes tényezők hatása nem egyszerűen összeadódik, és a későbbi pszichés működés nem vezethető vissza egyetlen korai körülményre.

14. A normál autisztikus fázis saját módszertani korlátai

Az eredeti monográfia egyik legfontosabb, gyakran figyelmen kívül hagyott megállapítása, hogy Mahlerék maguk is elismerik: a normál autisztikus és a korai szimbiotikus fázis leírása nem ugyanolyan megfigyelési alapokon nyugszik, mint a későbbi alfázisoké.

A második rész bevezetésében kifejezetten hangsúlyozzák, hogy kutatásaik elsősorban a negyedik-ötödik hónaptól kezdődő anya–gyermek interakciókra és a szeparáció–individuáció folyamatára irányultak.

A legkorábbi élethetek vizsgálatát nem tekintették saját kutatási programjuk központi feladatának.

A normál autisztikus és a korai szimbiotikus fázis fogalmai ezért magasabb szintű metapszichológiai absztrakció eredményei, amelyek jelentős részben súlyosan zavart gyermekek és felnőttek pszichoanalitikus vizsgálatából, valamint más kutatók csecsemőmegfigyeléseiből származó következtetésekre épültek.

A szerzők ezzel szemben a differenciáció, a gyakorlás és az újraközeledés alfázisainak leírásához jóval több közvetlen viselkedéses adatot használtak fel.

Ez a különbség jelentősen befolyásolja az elméleti állítások bizonyító erejét.

A normál autisztikus fázis esetében a gyermek feltételezett belső működéséről szóló megállapítások nem tekinthetők olyan értelemben empirikusan igazolt fejlődési tényeknek, mint például a motoros autonómia bizonyos változásainak vagy a gondozóhoz való visszatérésnek a megfigyelése.

Mahlerék a könyv későbbi fejezeteiben többször hangsúlyozzák, hogy a preverbális pszichés működés rekonstrukciója különösen nehéz, és a viselkedéses megfigyelésekből levont intrapszichés következtetések szükségszerűen hipotetikusak.

A korai fejlődési fázisok elmélete ezért klinikai értelmezési modellként fontos, de nem tekinthető az újszülöttek szubjektív élményvilágának közvetlen leírásaként igazoltnak.

15. A normál autisztikus fázis későbbi kritikája

Bond életrajzának utolsó fejezete részletesen bemutatja azokat a szakmai vitákat, amelyek Mahler elméletének későbbi megítélését meghatározták.

A legjelentősebb kritikák közé tartozott Daniel Stern álláspontja, aki a csecsemők korai perceptuális és interakciós képességeire vonatkozó kutatások alapján megkérdőjelezte a normál autisztikus fázis eredeti elképzelését.

Stern szerint a csecsemő már születésétől kezdve aktív kapcsolatban áll a környezetével, és olyan megkülönböztetési képességekkel rendelkezik, amelyek nem egyeztethetők össze a külvilágtól általánosan elzárt pszichés állapot feltételezésével.

A különbség nem kizárólag a fejlődési képességek megjelenésének időpontját érinti.

Mahler klasszikus modelljében a pszichés fejlődés egyik alapvető iránya a kezdeti differenciálatlanságból történő fokozatos elkülönülés.

Stern ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a csecsemő működésében már a kezdetektől jelen vannak olyan szerveződési sajátosságok, amelyek lehetővé teszik a saját és a külső tapasztalatok bizonyos fokú megkülönböztetését.

Bond közli Stern visszaemlékezését is Mahlerrel folytatott szakmai beszélgetéseiről.

A kutatók több alkalommal találkoztak, és Stern, valamint T. Berry Brazelton olyan filmfelvételeken alapuló megfigyeléseket mutattak be Mahlernek, amelyek a korai csecsemőkori válaszkészség jelentőségét szemléltették.

Stern elbeszélése szerint Mahler egy alkalommal felvetette, hogy a normál autisztikus fázis helyett megfelelőbb lenne az „ébredés” fogalmát használni.

Ez a terminológiai változtatás jelentős elméleti különbséget fejez ki.

Az ébredés fogalma nem feltételezi szükségszerűen, hogy a csecsemő kezdetben általánosan elzárt a külvilágtól, hanem a pszichés működés fokozatos szerveződésére és a különböző képességek kibontakozására helyezi a hangsúlyt.

Stern ugyanakkor elismerte, hogy a csecsemő működésében lehetnek olyan átmeneti állapotok, amelyek a Mahler által leírt viszonylagos elzártsághoz hasonlítanak.

A döntő különbség azonban az, hogy egy időszakosan megjelenő működési állapot nem feltétlenül jelent önálló, minden gyermekre jellemző fejlődési fázist.

Harold Blum szintén megkérdőjelezte a normál autisztikus fázis és az általános szimbiotikus fejlődési szakasz létét.

Blum szerint Mahler eredeti elképzelései túlságosan támaszkodtak a súlyosan zavart gyermekek működéséből levont fejlődési következtetésekre.

Úgy vélte, hogy a csecsemő korai differenciációs és kapcsolati képességei miatt nem feltételezhető egy általánosan differenciálatlan, anya és gyermek közötti pszichés összeolvadás.

Fred Pine ugyanakkor árnyaltabb álláspontot képviselt.

A Bond által ismertetett későbbi elméleti munkájában amellett érvelt, hogy a szimbiotikus élmény fogalmát nem szükséges teljes egészében elvetni, de célszerűbb időszakosan megjelenő pszichés tapasztalatként értelmezni, nem pedig minden csecsemőre jellemző, állandó fejlődési fázisként.

Az eredeti modell ilyen módosítása lehetővé teszi, hogy a gondozóval való intenzív közelség és az összeolvadásszerű élmények jelentőségét továbbra is vizsgáljuk, miközben nem feltételezzük a korai perceptuális és kapcsolati differenciáció teljes hiányát.

Bond könyvéből az is kiderül, hogy Mahler saját későbbi álláspontjának megítélésében munkatársai nem teljesen értenek egyet.

Harold Blum és Judith Smith szerint Mahler végül feladta a normál autisztikus fázis eredeti elképzelését, míg Linda Gunsberg úgy vélte, hogy inkább módosította korábbi elméletét, elfogadva a csecsemő korai differenciációs képességeinek jelentőségét.

A két értelmezés közötti különbség azt mutatja, hogy Mahler elméletének késői alakulása sem tekinthető teljesen lezárt történetnek.

16. A pszichopatológiai állapotok és a normál csecsemőfejlődés összehasonlításának veszélyei

A normál autisztikus fázis egyik legfontosabb elméleti problémája az, hogy a fogalom eredetileg a súlyosan zavart gyermekek működésének vizsgálatából is táplálkozott.

Mahler a korabeli gyermekpszichiátriai terminológia alapján különbséget tett autisztikus és szimbiotikus pszichotikus működésformák között, majd ezek egyes sajátosságait a normál fejlődés korai állapotaival kapcsolta össze.

A későbbi kritikák közül Emanuel Peterfreund különösen élesen kifogásolta ezt a megközelítést.

Peterfreund szerint a pszichopatológiai állapotok nem tekinthetők automatikusan korábbi normál fejlődési szakaszokhoz való regressziónak.

Egy funkció elvesztése vagy zavara nem feltétlenül jelenti ugyanannak a pszichés szerveződésnek a visszatérését, amely a funkció kialakulása előtt jellemezte a fejlődést.

A normalitás és a pszichopatológia közötti felszíni hasonlóság ezért önmagában nem elegendő azonos fejlődési mechanizmus feltételezéséhez.

Ez a kritika a normál autisztikus fázis fogalmára közvetlenül vonatkozik.

A mai értelemben vett autizmus nem azonos Mahler történeti fejlődési konstrukciójával, és a normál autisztikus fázis elmélete nem szolgáltat megfelelő magyarázatot az autizmus kialakulására.

A gyermekpszichiátriai gyakorlatban ezért különösen fontos, hogy a klasszikus pszichoanalitikus fogalmakat történeti és elméleti összefüggésükben kezeljük, és ne alkalmazzuk őket közvetlen diagnosztikus kategóriákként.

17. A korai fejlődésből levont későbbi következtetések korlátai

Mahlerék eredeti kutatásának egyik legérdekesebb eredménye, hogy az öt gyermek fejlődéstörténete több korábbi feltételezésüket is módosította.

A szerzők a monográfia negyedik részében kifejezetten hangsúlyozzák, hogy a fejlődés nem lineáris folyamat.

A gyermek veleszületett sajátosságai, a gondozóval való kapcsolat és a későbbi fejlődési események olyan összetett kölcsönhatásokban állnak egymással, amelyekből nem vezethetők le egyszerű oksági szabályok.

Mahlerék eredetileg azt várták, hogy az optimális korai homeosztatikus szabályozás és a kedvező szimbiotikus kapcsolat viszonylag zavartalan későbbi differenciációhoz vezet.

A vizsgálatok azonban nem támasztották alá ezt a feltevést egyértelműen.

A jól illeszkedő korai kapcsolat mellett is megjelenhetett korai differenciáció, fokozott perceptuális érzékenység vagy későbbi szeparációs szorongás.

Ugyanakkor a korai fejlődésben megfigyelt nehézségek sem jelentettek szükségszerűen későbbi súlyos pszichopatológiát.

A szerzők ezért egyre nagyobb hangsúlyt helyeztek az egyéni fejlődési utak különbségeire.

Különösen figyelemre méltó, hogy Mahlerék saját adataik alapján a korai differenciáció késését sem tekintették önmagában egyértelmű veszélyjelnek.

Teddy fejlődéstörténete például azt mutatta, hogy a korai nehézségek ellenére később megfelelőbb pszichés szerveződés alakulhat ki.

A kutatók azt is felismerték, hogy a gyermek egyes perceptuális vagy motoros képességeinek korai megjelenése nem feltétlenül jelenti az én egészének fejlettebb integrációját.

A különböző funkciók fejlődése közötti eltérések ezért legalább olyan fontosak lehetnek, mint az adott képességek önmagukban.

A monográfia egyik legjelentősebb módszertani tanulsága így az, hogy a normál fejlődés nem írható le kizárólag egységes életkori szakaszok merev egymásutánjaként.

18. A normál autisztikus fázis értékelése a két forrás alapján

Mahler eredeti fejlődéselméletében a normál autisztikus fázis az élet első heteinek olyan feltételezett pszichés szerveződése, amelyben a fiziológiai homeosztázis fenntartása, a testi szükségleti feszültségek szabályozása és a külvilág iránti pszichés orientáció kezdetleges formái kapnak hangsúlyt.

A modell szerint a csecsemő kezdetben még nem rendelkezik a gondozó elkülönült reprezentációjával, és szükségleteinek kielégülését sem képes a későbbi értelemben vett külső tárgykapcsolat részeként megtapasztalni.

Az első élethetek során fokozatosan megjelennek azok a perceptuális és kapcsolati működések, amelyek a későbbi szimbiotikus fázis kialakulását előkészítik.

Mahlerék az ingervédő rendszer, a primer nárcizmus, a cönesztéziás szerveződés és a testi működés libidinális megszállásának fogalmaival próbálták megérteni ezt az átmenetet.

Az eredeti monográfia azonban maga is elismeri, hogy a legkorábbi fejlődési állapotokról szóló elképzelések jelentős része metapszichológiai rekonstrukció eredménye, és a közvetlen megfigyelések bizonyító ereje ezekben az időszakokban korlátozottabb.

Bond életrajza ezt a problémát történeti perspektívába helyezi.

A későbbi csecsemőkutatások, különösen Stern és más kutatók munkássága, megkérdőjelezték azt az elképzelést, hogy az újszülött kezdetben általánosan elzárt, differenciálatlan pszichés állapotban működne.

A normál autisztikus fázis ezért eredeti formájában nem tekinthető olyan empirikusan igazolt fejlődési szakasznak, amely minden egészséges csecsemő működését megfelelően leírná.

Ettől azonban külön kell választanunk Mahler elméletének tágabb jelentőségét.

A gyermek önálló pszichés működésének kialakulása, a testi és pszichés határok differenciálódása, a korai gondozói kapcsolat szabályozó szerepe, valamint a szeparáció és az individuáció eltérő fejlődési ütemének lehetősége továbbra is jelentős fejlődéslélektani kérdések.

Mahler munkásságának egyik fontos öröksége, hogy ezeket a problémákat a pszichoanalitikus elmélet középpontjába állította, és olyan megfigyelési programot hozott létre, amelyben a gyermek fejlődését nem kizárólag a felnőtt pszichopatológia retrospektív értelmezéséből, hanem közvetlen viselkedéses megfigyelésekből is igyekeztek megérteni.

A normál autisztikus fázis története ezért egyszerre mutatja a korai pszichoanalitikus fejlődéselméletek kreativitását és módszertani korlátait.

A következő részben a normál szimbiotikus fázist vizsgáljuk részletesen, különös tekintettel a kezdeti anya–gyermek kapcsolati egység fogalmára, a gondozó mint kiegészítő én szerepére, a korai tárgykapcsolat megszerveződésére, valamint arra, hogyan válik a szimbiózis a későbbi differenciáció és individuáció elméleti kiindulópontjává.

Felhasznált irodalom

Mahler, M. S., Pine, F., & Bergman, A. (1975/2002). The Psychological Birth of the Human Infant: Symbiosis and Individuation. London: Karnac Books.

A feldolgozás különösen az alábbi fejezetekre épül:

• Introduction and Historical Review (ix–xii. o.).

• Overview (3–16. o.).

• Evolution and Functioning of the Research Setting (17–38. o.).

• The Forerunners of the Separation-Individuation Process (41–51. o.).

• The First Subphase: Differentiation and the Development of the Body Image (52–64. o.).

• Five Children's Subphase Development (123–196. o.).

• Variations Within the Subphases with Special Reference to Differentiation (197–209. o.).

• Reflections on Core Identity and Self-Boundary Formation (220–224. o.).

• Glossary of Concepts (289–293. o.).

Bond, A. H. (2008). Margaret Mahler: A Biography of the Psychoanalyst. Jefferson, NC: McFarland & Company.

A felhasznált részek elsősorban az előszó, a korai élettörténet, a gyermekpszichiátriai kutatások, a Masters Children's Center munkája, valamint Mahler elméletének későbbi szakmai fogadtatását bemutató fejezetek.

Forráskritikai megjegyzés: A cikk kizárólag a két megadott kötet alapján készült. A benne szereplő történeti pszichoanalitikus fogalmak, klinikai értelmezések és fejlődési hipotézisek az eredeti szerzők elméleti keretét tükrözik; ahol a későbbi kritikák az eredeti elképzeléseket megkérdőjelezték, ezt külön jeleztem. A klinikai megfigyelések önmagukban nem alkalmasak általános oksági következtetések vagy mai diagnosztikus állítások igazolására.