top of page
Szekeres Kritóf pszichológus Budapest

A pszichológusnál

Egy rövid történet arról, hogy mi is történik a pszichológusnál:

 

"Alexa harmincegy évesen már egy ideje tervezte, hogy pszichológushoz fordul, de azt érezte, hogy Danival való szakításakor jött el az a pont, amikor nem várt tovább. Telefonon egyeztetett időpontot - két nappal későbbre, jóval hamarabb, mint várta.

 

Egyszerre volt izgatott és szorongó, hiszen nem tudta, hogy mi fog történni. Amint belépett a pszichológus rendelőjébe, megnyugodott, mert a pszichológus személye egyszerre volt határozott és megnyugtató. 

 

Elmondta, hogy milyen érzelmi viharokon ment keresztül. Ahogy kimondta hangosan, a szorongása egyre inkább alábbhagyott. Megkönnyebbült, ahogy beszélt róla a barátnőkön és az édesanyján kívül másvalakinek is. Végül már az első beszélgetéstől egy kicsit jobb lett."

 

  1. A bejelentkezést követően, az első találkozás alkalmával ön elmeséli néhány szóval, hogy mi az, ami miatt azt érezte, hogy pszichológus segítségét szeretné igénybe venni

  2. A második-harmadik alkalommal kibontjuk és részletesebben beszélünk a nehézségeiről. Általában ennyi idő kell ahhoz, hogy kialakuljon a bizalom és meghatározunk egy közös terápiás elvárást, a változásra való igényt és a célt is.

  3. Kidolgozunk egy konkrét lépésekből álló terápiát, amelynek eredményeként megoldást találunk az ön nehézségeire, hogy boldogabb legyen és letegye a válláról a terheit.

  4. Összegezve tehát az első lépés, hogy kapcsolatba lép velem (telefon, e-mail, online időpont foglalás), egyeztetünk egy időpontot és az első személyes találkozás során megosztja velem a nehézségeit, majd közösen kialakítunk egy terápiás célt és elindulunk a pszichológiai tanácsadás folyamatában és megoldást találunk az ön nehézségeire. 

  • A klienseimmel való együttműködés során a legfontosabbnak tartom, hogy egy empatikus, elfogadó klímát alakítsunk ki, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy a fejlődés és a növekedés meginduljon a kliensben.

 

  • A klienseimben a hozott problémát és a személyt egyszerre látom, hiszen a kettő együtt nehezen választható el.

  • Egy-egy hozott nehézség azzal a valakivel együtt lép be a rendelőmbe, aki megkeresett, aki felvállalja a nehézségeit és megosztja valaki mással. Más szóval a szemléletem ember és problémafókuszú egyszerre.

  • Pszichológusként azt vallom, hogy a pszichoterápia lelki egészség.

bottom of page