Ha ma szeret, értékes vagyok. Ha holnap nem, akkor mi történik?

Kristof Szekeres

40false35 GMT+0000 (Coordinated Universal Time)

4 perc olvasás

Amikor a párkapcsolatunk lesz az önértékelésünk mércéje

Reggel még minden rendben volt, a párja megölelte, megkérdezte, hogyan aludt, és indulás előtt adott egy puszit, Ön pedig jókedvűen ment dolgozni. Aztán délután írt neki egy üzenetet, amire három órán keresztül nem érkezett válasz.

Először csak arra gondolt, hogy a másik biztosan elfoglalt, aztán arra, hogy talán haragszik, fél óra múlva pedig már a tegnap esti beszélgetést elemezte, és megpróbálta kitalálni, mondott-e valami rosszat, ami miatt most ez történik. Estére pedig eljutott oda, hogy talán már nem is szeretik. Ismerős ez Önnek?

Különös dolog, amikor a saját magunkról alkotott véleményünk egy másik ember telefonjában lakik, ráadásul olyan telefonban, amelyik néha lemerül, néha lenémítják, és néha egyszerűen csak nem veszik elő.

Egy rossz este, ami sokkal többről szólt

A következő történet kitalált, de életszerű helyzetet mutat be.

Eszter 34 éves, egy multinacionális cégnél dolgozik, a munkájában határozott, önálló, a kollégái gyakran kérnek tőle tanácsot. Három éve él együtt Tamással.

Egy péntek este Tamás fáradtan ér haza. Ledobja a táskáját, kinyitja a hűtőt, majd leül a kanapéra.

– Milyen napod volt? – kérdezi Eszter.

– Hosszú. Ne haragudj, most nincs kedvem beszélgetni.

Eszter bólint. Kimegy a konyhába, és elkezdi elpakolni a vacsora maradékát.

Öt perc múlva már azon gondolkodik, hogy Tamás talán unja őt, tíz perc múlva eszébe jut, hogy az utóbbi időben kevesebbet voltak együtt.

Fél óra múlva megkérdezi:

– Valami baj van velünk?

– Nincs. Tényleg csak fáradt vagyok és rossznapom volt.

– Biztos?

– Eszter, kérlek, ne kezdjük ezt megint.

Eszter elsírja magát, Tamás erre ingerült lesz, mert úgy érzi, még fáradt sem lehet anélkül, hogy abból párkapcsolati válság legyen.

Másnap kibékülnek, Eszter megnyugszik, visszatér az önbizalma, és megint úgy érzi, minden rendben van, egészen a következő hasonló estéig.

Amikor az önértékelésünk mások reakcióitól függ

A pszichológiában létezik egy viszonylag jól kutatott jelenség: a párkapcsolattól függő önértékelés (relationship-contingent self-esteem). Ez azt jelenti, hogy valaki saját értékességét különösen erősen a párkapcsolatának állapotából, illetve a partnere visszajelzéseiből vezeti le.

Ha a párja figyelmes, szeretetteljes és elérhető, akkor önmagát is értékesnek érzi, ha a másik távolságtartó, kritikus vagy egyszerűen rosszkedvű, az könnyen az önértékelését is megingatja.

Knee és munkatársai egy 2008-as, négy vizsgálatból álló kutatásban azt találták, hogy azoknál, akiknek az önértékelése erősebben függött a párkapcsolatuktól, a mindennapi kapcsolati események nagyobb önértékelési ingadozásokkal jártak együtt. Vagyis nem egyszerűen arról van szó, hogy rosszul esik, ha a párunk elutasít bennünket. Ez szinte mindenkinek rosszul esik. A különbség az, hogy egy kellemetlen párkapcsolati esemény mennyire változtatja meg azt, amit önmagunkról gondolunk.

Az egyik ember azt mondja: „Ma nehéz esténk van.”

A másik pedig azt: „Biztosan nem vagyok elég jó.”

Ugyanaz a helyzet, két egészen különböző belső következtetés.

Miért lesz a szeretetből bizonyíték?

A szeretet iránti igény természetes, mindannyian szeretnénk fontosak lenni valakinek, és biztonságban érezni magunkat egy kapcsolatban. A nehézség akkor kezdődik, amikor a szeretet már nemcsak örömforrás, hanem vélt bizonyíték lesz arra, hogy egyáltalán értékesek vagyunk.

Ennek hátterében különböző tényezők állhatnak, de ez persze nagyon sokféle lehet. Például van, aki olyan családban nőtt fel, ahol a figyelem és az elismerés erősen függött a teljesítményétől vagy az alkalmazkodásától, mások korábbi elutasítások, bizonytalan kapcsolatok vagy fájdalmas szakítások után válnak különösen érzékennyé a partnerük reakcióira, ezek lehetséges fejlődési utak, nem pedig minden emberre érvényes magyarázatok.

És fontos valamit tisztázni: nem minden bizonytalanság belülről ered: ha a partner következetlen, rendszeresen megaláz, eltűnik, fenyeget vagy manipulál, akkor a szorongás a tényleges kapcsolati körülményekre adott érthető reakció is lehet. Nem minden a "mi sarunk" - nem lenne helyes minden párkapcsolati bizonytalanságot az érintett alacsony önértékelésével magyarázni.

A megnyugtatás furcsa csapdája

Amikor bizonytalanná válunk, gyakran a partnerünktől kérünk megerősítést.

„Ugye szeretsz?”

„Biztosan nincs baj?”

„Nem haragszol rám?”

Ezek a kérdések önmagukban teljesen természetesek, ha azonban az önértékelésünk tartósan a másik válaszától függ, a megnyugtatás bionyosan rövid elető lesz és folyamatos igényünk lesz rá.

A párunk azt mondja, szeret, ideiglenesen megkönnyebbülünk. Néhány órával később azonban újabb apró jelre figyelünk fel, amely ismét kétségeket ébreszt és kezdődik elölről.

Ilyenkor a partner fokozatosan olyan feladatot kaphat, amelyet valójában nem tud tartósan teljesíteni: újra és újra bizonyítania kell, hogy mi szerethetők és értékesek vagyunk és ez mindkét fél számára kimerítővé fog válni.

Hogyan lehet ezen változtatni?

A cél természetesen nem az, hogy ne legyen szükségünk szeretetre, figyelemre vagy megerősítésre, hanem sokkal inkább az, hogy önmagunkról alkotott képünk ne kizárólag a párunk aktuális reakcióitól függjön.

Ehhez elsőként érdemes megfigyelni, milyen következtetéseket vonunk le a kapcsolati helyzetekből; ha a párunk hallgatag, valóban azt jelenti, hogy már nem szeret, vagy lehetséges más magyarázat is? Ha egy vita után rosszul érezzük magunkat, valóban kevésbé vagyunk értékesek? Vagy egyszerűen két ember között konfliktus alakult ki? Segíthet az is, ha tudatosan figyelmet fordítunk azokra a területekre, amelyek nem a párkapcsolatunkhoz kötődnek: a barátságainkra, érdeklődésünkre, saját céljainkra, kompetenciáinkra.

És persze fontos megtanulni közvetlenül beszélni az igényeinkről: nem ugyanaz azt mondani, hogy „Biztosan már nem is szeretsz”, mint azt, hogy „Most bizonytalannak érzem magam, és jólesne egy kis közelség.” Az első állítás a másik érzéseiről fogalmaz meg következtetést, a második a saját élményünket teszi érthetővé.

A változás gyakran lassú folyamat, és ha ezek a mintázatok tartós szenvedést okoznak, pszichológiai tanácsadásban is érdemes lehet foglalkozni velük.

Szerethetőnek lenni nem napi teljesítményfeladat

Talán ez az egyik legnehezebb felismerés: attól, hogy valaki ma fáradt, ingerült, figyelmetlen vagy éppen nem tud úgy kapcsolódni hozzánk, ahogyan szeretnénk, még nem válunk kevésbé értékessé. Egy párkapcsolatban természetesen számít, hogyan bánnak velünk: figyelemmel, a tisztelettel, a kölcsönösségel, és úgy, hogy komolyan vegyék az érzéseinket.

De érdemes különbséget tenni aközött, hogy „Most nem kapom meg azt, amire szükségem lenne”, és aközött, hogy „Biztosan velem van baj.” Az első egy kapcsolati szükségletről szól, a második már az egész önértékelésünket kérdőjelezi meg.

És talán itt kezdődik a változás: amikor egy nehéz párkapcsolati pillanatban már nemcsak azt kérdezzük, hogy „Szeret még engem?”, hanem azt is:

„Miért érzem úgy, hogy ha ő most nem tud szeretetet mutatni, akkor én sem vagyok szerethető?”