A klienseimben gyakran fel szokott merülni a kérdés, hogy vajon ők is kölcsönös függésben (kodependencia) vannak-e a párjukkal. Kölcsönös függőség azonban nem csupán párok között jöhet létre, hanem egyébként barátok vagy családtagok között is. Eric Berne-nek van egy klasszikus életjátszma leírása, ahol az eredetiben ugyan öten vesznek részt, de a „főszereplők” tökéletesen leírják, hogy hogyan néz ki egy kodependens kapcsolat.
Képzeljünk el egy élethelyzetet, ahol a férj alkoholproblémákkal küzd és mindennap megiszik öt italt. Ő maga nem gondoskodik az alkoholról, de a felesége, aki törődőnek tűnik, minden nap biztosítja a férjének a napi „ellátmányt”. Magáról az élethelyzetről érezzük, hogy nincsen rendben, hiszen a feleség „kiszolgálja” a férj függőségégét, a férj pedig függő. Mi az a hét elem, ami ebben az élethelyzetben és egy kodependens kapcsolatban azonos?
1. A fentebbi szituációban benne van, hogy a feleség egy eltúlzott és egészségtelen tendenciát mutat arra, hogy felelősséget érezzen és megmentse a férjét
2. A feleség úgy érzi, hogy növeli az önbecsülését és értelmet ad a cselekedeteinek az, hogy szinte határtalanul feláldozza önmagát azért, hogy a férje igényeit kielégítse, miközben ő egyszerre szenved is.
3. Inkább választja azt, hogy benne marad egy olyan kapcsolatban, ahol a másikról erőn felül gondoskodik és azzal, hogy biztosítja a férjének az italt, egyben megtámogatja a gyengeségeit (pl. függőségeit). Folyamatosan megmenti a férjét attól, hogy „szomjas” legyen.
Kicsit általánosabban:
4. Rendszeresen megpróbálunk olyanokat megváltoztatni, akik „nehéz esetek”, valamilyen függőségük van, vagy „nem funkcionálnak teljes értékű felnőttként” úgy, hogy az ő problémájuk megoldása jóval túlmutat a mi képességeinken és lehetőségeinken.
5. Úgy tűnik, hogy vonzzuk azokat az embereket, akik nem olyan jók az „Élet” nevű társasjátékban és keresnek valakit, aki a gondjukat viseli, így el tudják kerülni azokat a következményeket, amik a felnőtt élet velejárói.
6. Van egy minta az életünkben, hogy sokszor olyan kapcsolatokban veszünk részt, amihez ugyan jószándékkal állunk, de egészségtelen mértékben támogatjuk a másikat.
7. „Valahogy nem tudjuk a másikat elengedni.”
Vajon hol keresendők az okok?
Ha a gyermekkorunkba egy kicsit belemerülünk, akkor bukkanhatunk nyomokra, hiszen a kodependenciának általában előélete van a fiatal korban. Például nagyon sok kodependens felnőttnek gyerekkorában el kellett nyomni a saját szükségleteit azért, mert el „kellett” nyernie egy nehéz természetű, instabil, vagy függőségben szenvedő szülő megerősítését. Gondoskodni egy függő, vagy nehéz természetű szülőről gyermekként és szinte felnőtti felelősséget vállalni szintén kapcsolódik a felnőttkori kodependenciához.
Ugyancsak nyom lehet a gyermekkorban, ha olyan szüleink voltak, akik azzal manipuláltak minket, hogy a túlkontrollálás, vagy valamilyen (leginkább érzelmi) abúzus a szeretet egyik jele. Több jel is lehet tehát erre az élettörténetünkben, mindenesetre, még ha nem is old meg mindent a gyermekkorunk vizsgálata, mégis sokat segíthet az önismeretünkben és ezért érdemes ott is kicsit „szétnézni”.
Nagyon sok kodependens felnőtt úgy nő fel, hogy a szülei is hasonló mintázatot mutattak és akár a saját gyermekükkel való kapcsolatot is „feláldozták” a saját párkapcsolatuk oltárán. Ilyen esetben felnőttként a kodependens kapcsolat akár még a norma is lehet, hiszen egészségtelen viselkedési forgatókönyveket tanulnak meg és alkalmaznak.
Mindezeket figyelembe véve azért legyünk óvatosak a kodependens minősítéssel. Sok esetben túl gyakran tesszük ezt a jelzőt másokra (főleg nők kapják meg ezt, tapasztalatom szerint), akkor is amikor egyébként egy abuzív és kizsákmányoló kapcsolatban élnek. A kodependencia nem az egyetlen ok, ami miatt egy ilyen kapcsolatban kiköthetünk.
Ha úgy érzi, hogy ön is hasonló cipőben jár, akkor érdemes lehet egy segítő szakembert (pszichológus, mentálhigiénés szakember) felkeresnie, hogy hosszú távon tudjon változtatni a kapcsolati mintázatain és elkerülje a továbbiakban az állandó kihasználtság érzést és az azzal együtt járó szenvedést.
Szekeres Kristóf pszichológus